A kormányzati és jegybanki programok sikeres felzárkóztatási pályára segítették Magyarországot a jegybank elnöke szerint. 2010 és 2019 között hazánk relatív fejlettsége 65,4-ről 73,2 százalékra emelkedett – mondta Matolcsy György a BÉT Legek eseményen.
A jegybanki programok adták hazánk szinte teljes gazdasági felzárkózását 2013 és 2019 között. Az MNB a 3,9 százalékos éves átlagos gazdasági növekedés mintegy feléhez járult hozzá a közvetlen és közvetett következményei által. Az üzleti és pénzügyi befektetői szektor, a tőzsde és a kormányzati együttműködések révén.
2020 óta megtört a növekedés ütem, a jegybank programjai mégis plusz 10 százalékkal óvták meg a gazdaságot az összeomlástól.
Ha a Magyar Nemzeti Bank mintegy felével járult hozzá a gazdasági növekedéshez és az EU-s átlaghoz képest 2,1 százalékkal voltunk jobbak, akkor szinte a teljes növekedéshez hozzájárultak – húzta alá Matolcsy.
„A számok, elemzések és mérések azt jelzik, hogy volt egy olyan jegybank, amely a kormányzati és üzleti szektorral szinte a teljes felzárkózásban benne volt. Mi járultunk hozzá ehhez a pénzügyi és menedzsmenti oldalról”
– mondta a jegybank elnöke.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele