A Magyar Reklámszövetség egyeztetést kezdeményezett a kormányzattal, hogy további egy évre felfüggesszék a reklámadót. A közleményükben úgy fogalmaznak, hogy a korábbi, október 2-i őszi adócsomag-tervezet még a reklámadó további egy évre való felfüggesztését javasolta. Azonban az október 14-i módosításban már csak fél éves időtávlatban határozza meg azt.
Azaz a 2019. július elsejétől, csaknem hat és fél éve érvényes nulla százalékos adókulcs csak 2026. június 30-ig maradna érvényben.
Kapcsolódó
Az MRSZ szerint a korábbi eredményes tárgyalások tapasztalatai alapján mielőbbi konstruktív egyeztetések létrejöttében bízik az érintett döntéshozókkal. Kiemelték, hogy javaslatukat a módosító indítványt benyújtó miniszterelnök-helyettesnek, valamint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak eljuttatott levelében kezdeményezték.
Kitérnek arra is, hogy a felfüggesztésre az érintett több ezer hazai és Magyarországon működő kommunikációs iparági szereplő - a hirdető vállalkozások, a médiumok, a reklám- és egyéb kommunikációs ügynökségek - érdekében; de elsősorban a fogyasztók és az egész hazai gazdasági potenciál fenntartása, erősítése miatt lenne szükség.
Itt a bejelentés: ősszel még két új adócsomag is várható a kormánytól, sokan fognak ennek örülni
A kormány készül egy vállalkozásokat érintő adócsökkentési csomaggal is, amely még a beígért szocho-csökkentést is tartalmazhatja, azonban erről csak november elején dönthet a kabinet.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint