Tovább nőnek a várólisták, és tovább emelkedik a szakemberhiány, valamint a magánellátás felé tereli a betegeket az egészségügyben zajló államosítás - írja a Magyar Orvosi Kamara országos elnöksége egy levélben.
Ahogy arról beszámoltunk: a jövőben kizárólag „köztulajdonban álló gépparkkal” végeznék az állami intézményekben a CT- és MR-vizsgálatokat. Erre kedden a parlamentben rá is bólintottak. Továbbá arra is, hogy újabb lépést tesznek az önkormányzati szakrendelők államosítása felé.
Ugyancsak megszűnnek az eszközökre vagy helyiségekre vonatkozó bérleti szerződések, és természetesen ezek helyett új megállapodás nem köthető. Az állam kártalanítást ígér a „kiebrudalt” szolgáltatóknak „a feladatellátásra kapott díjak figyelembevételével”, egyúttal lehetőséget ad nekik arra, hogy berendezéseiket felajánlják megvételre.
A NEAK-kal szerződött magánszolgáltatókat senki nem tájékoztatta a változtatásról.
A jövőben csak költségvetési szervként működhetnek a járóbeteg szakellátók, ugyanis csak ezekkel köthet finanszírozási szerződést a NEAK. Azoknak az önkormányzatoknak, amelyek gazdasági társasági formában működtetik a rendelőiket, 2024. július 1-jéig kell megváltoztatniuk ezt, kivéve azokat, amelyek nem kizárólag önkormányzati tulajdonban vannak
A kamara a levelében azt írta: hatástanulmányokkal megalapozott, hogy a szakmai konszenzusos döntéshozatalt megkerülő államosítás tovább ronthatja a diagnosztikában és a járóbeteg-szakellátásban már jelenleg is kritikus mértékű szakemberhiányt, mindez növelheti a várólistákat, rontja a daganatos, a mozgásszervi, valamint a szív- érrendszeri betegek gyógyulási esélyeit, és még több beteget kényszerít a magánellátásba.
Óriási sorban állás van az MR- és a CT-vizsgálatoknál
Egy júniusi egészségügyi konferencián már arról beszélt Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója, hogy a statisztikai adataik szerint jelentős igények vannak a diagnosztikai ellátások iránti, a CT- és a MR-vizsgálatok 113 százalékon állnak, a járóbeteg szakellátásban a betegek 80 százalékát látták el az idei év eleje óta, amióta teljesítményfinanszírozás van, a fekvőbeteg-ellátásában 91 százalékos az ellátott esetek száma.
A várólistákra Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász is reagált az előadásában, szerinte most is 40 ezren várnak műtétre. A szakember kiemelte: az összes reformmozdulat alól kihúzza a talajt a minden forrást felemésztő béremelés.
A Magyar Orvosi Kamara vezetése veszélyesnek tartja, hogy a 2024-es költségvetést megalapozó törvénybe illesztve a társadalmi-, szakmai egyeztetést és parlamenti vitát megkerülve, a Törvényalkotási Bizottság által benyújtva az egészségügy működését, a betegek ellátását jelentősen érintő módosításokat fogadott el az Országgyűlés.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ebből nagy baj lehet: figyelmeztetést adott ki a One
Reagált a Samsung a botrányra: ez történt valójában a gödi üzemben
Megjött az új célár: eddig menetelhet az arany és az ezüst
Nem tűrik tovább a kocsmai stílust: főváros szerte leállnak a közszolgáltatások
Megszólalt Karácsony Gergely a gödi mérgezésről: ennyire érinti Budapestet
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Csaknem egymillió nyugdíjat számolnak újra, jól járhatnak a nők
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Sokan nem tudnak róla, pedig járhat: pluszpénzhez juthat több százezer kisnyugdíjas