Több mint egy tucat nagy értékű állami tulajdonú ingatlant bocsát árverésre a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, zömmel Budapest V. kerületében. Ez összefüggésben áll azzal, hogy a kormányzat egy új irodakomplexumba költözik az Ajtósi Dürer soron.
Az árverésre bocsátott épületek közül 50,7 milliárd forintért valaki megvette a Belügyminisztérium épületét pár napja, július 10-én pedig az Alkotmány utca 27. szám alatt a volt OVIBER-székházat is, mintegy 2,7 milliárd forintért.
Kapcsolódó
Bár a vevők kiléte hivatalosan ismeretlen, a Válasz Online azonban úgy értesült, hogy az Alkotmány utcai épület az ingatlan tulajdoni lapjának széljegyzete alapján a Nagygyörgy Tiborhoz köthető Biggeorge 51 Ingatlanfejlesztő Ingatlanbefektetési Alaphoz került.
A lap megjegyzi, hogy az épületet utoljára a 2010-es évek elején használják, a homlokzata pedig több mint egy évtizede fel van állványozva a vakulathullás miatt.
Ha jön a vasút és az állam elveszi az ingatlanomat, akkor mennyit kapok?
A nyáron bejelentett beruházási tervek értelmében a kormány nagyszabású út- és vasútépítési projektek megvalósítását tervezi a következő tíz évben. A fejlesztéseknek van azonban egy keveset tárgyalt, de szintén fontos következménye: a kisajátítási ügyek várható megszaporodása.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér