Közép- és Kelet-Európa legnagyobb, középiskolásoknak szóló üzleti versenyének nemzetközi döntőjét július elején rendezték Varsóban. A többnapos, kemény üzleti megmérettetés végén a Pénziránytű Alapítvány diáknagyköveteiből álló Nagy Bence-Hidasi Ákos-Takács Benedek trió végzett az élen. A különös nevű, Trois Cent Soixante Croissants csapat itthon évek óta remekül szerepel a pénzügyi és vállalkozói versenyeken, az idei nemzetközi siker azonban kiemeli őket az egyre nagyobb és erősebb hazai mezőnyből.
A High School Business Challenge országos elődöntői már angol nyelven zajlottak. A résztvevők négy fordulóban valós üzleti kihívásokkal szembesültek. Az első három nemzeti fordulót követően a legjobb csapatok a lengyel miniszterelnöki kancellárián megrendezett nemzetközi döntőben találkoztak, ahol a többnapos kemény verseny végén a magyar csapat szerezte meg a győzelmet.
A budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium 12. osztályos diákjai Figura Magdolna tanítványai. A magyar csapat tagjai ötödikes koruk óta érdeklődnek a pénzügyek és a üzleti világ iránt. A diákok szerint a sikerük titka - a korábbi versenytapasztalatok mellett - a csapatmunkában, a kreativitásban és elkötelezettségükben rejlik. Felkészítő tanáruk, Figura Magdolna hangsúlyozta, hogy a pedagógusnak mentorként kell részt vennie a közös munkában, melyben a kezdeti tanári ismeretmegosztást idővel fel kell váltsa a támogató tevékenység, az ösztönzés, a problémafelvetés.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot