Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) szerint a magánnyugdíjpénztárakban kezelt összesített vagyon tovább nőtt a harmadik negyedévben, miután a negatív globális tényezők miatt korábban lendületet vesztett.
A július-szeptemberi időszakban kezelt 1,76 ezer milliárd forintot is meghaladó összeg arra mutat rá, hogy sosem látott magas szintet értek el a pénztárakban kezelt nyugdíjmegtakarítások.
A vagyongyarapodás annak köszönhető, hogy emelkedtek a tagok és a munkáltatók befizetései, továbbá folytatódott a hozamok javulása, ami a múlt év közepe óta tart.
Az év első kilenc hónapjában az éves nominális hozam 3,5 százalékra nőtt, az infláció enyhülésével pedig hamarosan a reálhozam is pozitív lehet.
A szövetség összesítése szerint összesen 28,9 milliárd forintot tettek ki a tagdíjbefizetések a harmadik negyedévben. Ez az egy évvel ezelőtti értékeket 10 százalékkal múlják felül, a pénztártagok 8, a munkáltatók több mint 12 százalékkal növelték hozzájárulásukat.
Az egészségpénztárak is jól teljesítettek, a harmadik negyedévben 1,02 millió tagot számláltak, az itt kezelt összesített megtakarítás meghaladta a 72,7 milliárd forintot, ami az egy évvel ezelőtthöz képest 16 százalékkal magasabb értéket jelent.
Ez annak köszönhető, hogy a tagok 20 százalékkal növelték a befizetéseiket, de a munkáltatók által teljesített összegek is bővültek.
Nagy Csaba, az ÖPOSZ elnöke szerint az szja-visszatérítésekkel kapcsolatos év végi hajrá miatt vélhetően megmarad a hozzájárulások lendülete a negyedik negyedévben is, a tagok és a munkáltatók részéről egyaránt.
Gyógyszerre költik a legtöbbet az egészségpénztári tagok
Az idei első fél évben csaknem 39 milliárd forintot költöttek az egészségszámlákról, 26 százalékkal többet, mint tavaly. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

A kormány 300 ezer tartalékosa 24 órát nem bírna a munkahelyén

Mi folyik a kutakon? Ilyen már nagyon régen történt

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Váratlan fordulat, nem lövik ki a magyar űrhajóst

Hatalmas magyar felfedezés: képesek megszökni a rákos sejtek a kemoterápia alól

Elfogták zalai Szörnyella de Frászt, agyonkínozta a kutyáit

Változás a One-nál, egy kézbe kerül a tulajdonosi kontroll

Fejvadászok fogtak el Budapesten egy lőfegyverkereskedőt
