A Párbeszéd a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel (MASZSZ) egyeztetve nyújtotta be azt a törvényjavaslatot, amely december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról szólt. A kérdés régóta a politika napirendjén van és egy, a MASZSZ által végzett kutatás szerint, a munkavállalók között is elsöprő, 96 százalékos a javaslat támogatottsága. Közben tanulmányok is igazolják, hogy nemzetgazdasági szempontból nem lenne negatív hatása a plusz egy munkaszüneti napnak - írja közleményében a párt.
A módosítást a jobbikos és MSZP-s képviselők támogatásával szemben a fideszes bizottsági többség leszavazta. A kormánypárti képviselők ezzel ismét a dolgozó emberekkel szemben foglaltak állást, így a szakszervezetek által kezdeményezett népszavazás maradt az egyetlen eszköz a munkavállalók karácsonyi tehermentesítésére - értékelnek.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség egyik aktivistája, Bíró Zoltán népszavazást kezdeményezett december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról, a kiíráshoz november 28-ig kellene 200 ezer aláírást összegyűjteni.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető