Az aláírásgyűjtés határideje november 28-a, tehát csaknem nyolc hét áll még rendelkezésre ahhoz, hogy a népszavazás kötelező elrendeléséhez szükséges kétszázezer támogatót megszerezzék - olvasható a szövetség közleményében.
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma következő, október 12-i ülésén napirendre kerül ugyan december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítása, de ez csak akkor valósulhat meg, ha a kormány és a munkaadói oldal egyaránt támogatja a felvetést. A MASZSZ szerint ez lenne a legszerencsésebb megoldás, hiszen egy költséges népszavazást lehetne elkerülni vele, ráadásul a mai szabályok mellett egy referendum érvényességét jelentős erőforrások hiányában biztosítani szinte lehetetlen, hiszen - a minden korábbinál intenzívebb kormánypropaganda ellenére - még a kvótanépszavazáson sem vett részt a választásra jogosultak több mint ötven százaléka.
Arról egyelőre nincsenek pontos adatok, hogy mennyien támogatják a referendumot.
Akadályok
A népszavazást Bíró Zoltán magánszemélyként kezdeményezte, és kénytelen volt szembesülni vele, hogy sokan azért nem segítenek neki, mert az esetleg elvesző aláírásgyűjtő ívek után darabonként ezer forint bírságot kell fizetni. Ezt a kockázatot pedig nem mindenki vállalja. Ezért Bíró előbb a parlamenti frakciókhoz intézett levelet, kérve, hogy módosítsák ezt a rendelkezést.
Miután nem kapott érdemi választ, a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordult, ám a beadványát érdemi vizsgálat nélkül elutasították. Ugyanígy járt a Kúrián is, ezért alkotmányos jogának sérelme, vagyis a választáshoz való jog szükségtelen és aránytalan korlátozása miatt alkotmányjogi panaszt nyújt be az Alkotmánybírósághoz.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el