Sóvágó László, Hajdúszoboszló polgármestere arról számolt be, hogy városukba elsősorban Nyugat-Ukrajnából érkeztek eddig vendégek. Mint mondta, egyelőre nem látszik, hogy az onnan beutazók számára a válság hatással lenne, bár tart attól, hogy a szomszédos országban, ahol szavai szerint félig-meddig polgárháborús állapot van, az ott élők számára nem a nyári üdülés lesz az elsődleges. Úgy vélte, az orosz turisták mozgását is akadályozhatják az ukrajnai események. Ha az ukrán válság elhúzódik, és - amit nem szeretnének - különböző szankciók lépnének életbe, akkor ez az ukrán, illetve az orosz vendégek számán is meg fog mutatkozni - tette hozzá a polgármester.
Tatyjana Tyemnyisova, az Amigo tours orosz utazási iroda kelet-európai országokkal foglalkozó vezető munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy alapvetően Magyarországgal foglalkoznak és ők eddig is szerveztek utakat Hajdúszoboszlóra Moszkvából és a dél-oroszországi Rosztov-na-Donuból és Krasznodarból. Mivel egyelőre nincs charterjárat Debrecenbe, tehetősebb turistáik egy része Budapesten és Prágán keresztül repül. Az orosz turisztikai szakember ugyanakkor arról is beszámolt, hogy az ukrajnai belpolitikai események miatt gondot jelent számukra az olcsóbb, vasúton való utaztatás. Turistáik a Moszkvából Budapestre közlekedő Tisza nemzetközi gyorsvonattal eddig kényelmesen juthattak el a kelet-magyarországi üdülőhelyre, hiszen Debrecenben megáll a vonat. Egy ideje azonban utasaiknak legalább az egyharmada számára lehetetlenné vált az átutazás Ukrajnán keresztül, ahol új beutazási szabályokat vezettek be.
Áprilisban, a Krím-félsziget elcsatolása után Kijev szigorú korlátozásokat vezetett be a 16 és 60 év közötti orosz állampolgárságú férfiak Ukrajnába beutazásával kapcsolatosan.
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Szilveszteri utazások: tömve vannak a repterek, és még csak most indul be a szezon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon