Az ügy előzménye, hogy az önkormányzat felmondta annak a területnek a bérleti szerződését, ahol az állatokat tartják, illetve olyan területről van szó, amely
RENDSZERESEN OTTHONT AD RENDEZVÉNYEKNEK.
Az egyik bérlő, Joó András a Blikknek elmondta, hogy még 1989-ben 99 évre kötöttek szerződést az önkormányzattal, most azonban az önkormányzat a jogviszony felmondásáról döntött, mondván, a bérlők tartozást halmoztak fel.
A TILTAKOZÓK VISZONT AZT ÁLLÍTJÁK, HOGY EGY FORINT HÁTRALÉKUK SINCS.
Sőt, úgy számolnak, hogy még nekik lehetne követelésük túlfizetés miatt az önkormányzattal szemben. Volt ugyan némi késedelmük, ám azt éppen a fizetési határidő lejárta előtt az utolsó forintig befizették.
A KÉPVISELŐ TESTÜLET PEDIG ÉPPEN NÉHÁNY ÓRÁVAL AZELŐTT HATÁROZOTT A SZERZŐDÉS FELMONDÁSÁRÓL, HOGY A BÉRLŐK BEFIZETTÉK VOLNA A PÉNZT.
A polgármester, Szőke Péter is nyilatkozott a történtekről:
Azt gondolom, egy ilyen ügy megtárgyalásának nem ez a módja.
A bérlők tartozást halmoztak fel, ezért a szerződés alapján a bérbeadó felmondhatja a jogviszonyt. Ez megtörtént, jelenleg az ingatlan felmérése zajlik. A városvezető a közösségi médiában is reagált az esetre. Véleménye szerint
A KÉT LÁMA MEGJELENÉSE SÚLYOSAN SÉRTETTE AZ ÜLÉS RENDJÉT ÉS MÉLTÓSÁGÁT.
Kifejtette továbbá, hogy az önkormányzat célja nem egy értékteremtő gazdasági tevékenység ellehetetlenítése, hanem a jogszerű működés és a kölcsönös elvárásokon alapuló együttműködés megteremtése.
Jelenleg egy átmeneti időszak van érvényben, az önkormányzat bízik abban, hogy a felek mielőbb meg tudnak állapodni, és a jövőben egy jogilag megalapozott, átlátható és mindkét fél számára elfogadható szerződéses keretrendszer jöhet létre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére