Új eszközökkel védi egyre több önkormányzat a helyi lakosok érdekeit és az adott település élhetőségét, fenntartható működését, amelyhez néhány hónapja a jogszabályi keretek is adottak. Július 1-jén lépett ugyanis hatályba a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely lehetőséget biztosít arra, hogy részben vagy egészben korlátozzák a beköltözést. A helyi önkormányzatok elővásárlási jogot kaptak, feltételekhez köthetik a lakcímbejelentést, sőt betelepülési hozzájárulást is kivethetnek az ingatlanvásárlókra.
Az azóta eltelt hónapok fényében kijelenthető, hogy nagy érdeklődésre tart számot a településvédelem, földrajz-szakkörös diákok vaktérképen is ábrázolhatnák a már megismert több tucat példát Ásotthalomtól kezdve, Nagymágocson át, egészen Taktaharkányig.
Szélmalomharc a túlnépesedés ellen
Új színt hozott a helyi önazonosság védelméről szóló törvény gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit tekintve a napokban Törökbálint városa, amely mára egyfajta szimbóluma a népszerű agglomerációs települések túlnépesedés elleni szélmalomharcának. Viszonyításképp míg Törökbálint tartja a 15 ezer fős lakosságszámot, addig a Budapest környéki települések közül Érd vagy épp Szigetszentmiklós gyakorlatilag méretet váltott az elmúlt években, amit az infrastruktúra, a közszolgálatások elérhetősége nem tudott érdemben lekövetni.
- Márpedig olyan helyen aligha akar bárki is élni, ahol gond van a településüzemeltetéssel, a közműszolgáltatásokkal, az egészségügyi alapellátással, esetleg nincs elég bölcsődei, óvodai, iskolai férőhely.
- Éppen más települések példájából okulva lépett fel proaktívan Szőke Péter törökbálinti polgármester is, arra hivatkozva, hogy a város infrastruktúrája megtelt. Országos hír lett a rendelettervezetből, holott kizárólag két, egyelőre beépítetlen területre alkalmazná a korlátozást, az egyik ilyen a volt téglagyár, a másik az úgynevezett Napliget területe.
A túlterhelt közutaknál is nagyobb probléma helyben a vízkapacitás, ami egyrészt gátolja új vállalatok betelepülését, másrészt lakossági szinten is érezteti hatását, például nyaranta részleges locsolási tilalom formájában. Vannak előremutató beruházások Törökbálinton, ugyanakkor a városvezető szerint hiába stabil a település pénzügyi helyzete, az önkormányzatokat sújtó központi elvonások és a drasztikusan megnövekedett működési költségek miatt a fejlesztésekre fordítható források korlátozottak.
Központi akarat helyett a döntés a lakosságé
A tervezet 5 millió forintos hozzájárulást vetít előre a két megnevezett területen, míg a már említett Napligetnél 1 millió forint a lakcím létesítése, tulajdonjog nélkül. A volt téglagyár területe egyébként azért is kulcsfontosságú lehet, mert sajtóhírek szerint oda több száz lakásos rozsdaövezeti fejlesztést tervez egy befektető, a projektcég már megismert tervei szerint lakóházak mellett ráadásul szó van kereskedelmi célú épületek, így szálloda és irodakomplexum létesítéséről is. Mindez az önkormányzati narratívát hallva és az infrastrukturális korlátokat látva érthető, hogy ellentétes Törökbálint érdekeivel.
Az a célunk, hogy az önkormányzat és a helyi közösség közösen dönthessen a város jövőjét meghatározó kérdésekben. Nem szeretnénk, ha olyan beruházások valósulnának meg, amelyeket a törökbálintiak nem támogatnak
– jelentette ki Szőke Péter polgármester. A tervezetet már a helyi önkormányzat Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága, illetve a Pénzügyi, Jogi és Ügyrendi Bizottsága is tárgyalta és támogatta.
Lapunk úgy tudja, a rendelettervezet már most széles körben támogatott helyben, sőt az 5, illetve 1 milliós tételek többszörösére is elhangzottak javaslatok a település védelmében. Információink szerint ezután a 10 millió forintos betelepülési hozzájárulás, illetve a 2 milliós lakcímlétesítés az érintett két terület vonatkozásában valóban mérlegelés tárgya lehet Törökbálinton. A következő lépés a képviselőtestület szerdai, nyílt ülése lesz, ahol tárgyalják a rendeletet, ezután jön a széles körű társadalmi egyeztetés fórumokkal.
Már az első reakciók alapján eldőlt, hogy ez a helyi ügy országos jelentőséggel bír, a központi régióban különösen fontosak lehetnek a fejlemények és a tanulságok, hiszen a Törökbálintra jellemző agglomerációs dilemma több tucat település sajátja Budapest vonzáskörzetében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről