A bruttó hazai termék az idei második negyedévében 17,9 százalékal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez viszonyítva 2,7, az előző év azonos időszakához képest 17,7 százalékkal emelkedett – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második becslésében.
Az év első hat hónapja során a gazdaság teljesítménye 7,6 százalékkal (a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 7,2 százalékkal) meghaladta az előző év azonos időszaki szintet.
Kapcsolódó
A KSH tovább tudta fokozni a GDP-növekedéssel kapcsolatos meglepettséget – kommentálta a részletes adatközlést Virovácz Péter, az ING elemzője. A revideált adatok szerint a negyedik negyedéves gazdasági növekedés 2 százalékos volt, így a gazdaság 2021 első negyedévében már csak 2,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábban látott szinttől.
Az ING közgazdásza felhasználási oldalon kiemeli:
- A végső fogyasztás dinamikája alig lassult az első negyedévben, ami a szigorodó járványügyi intézkedések fényében mindenképpen pozitív meglepetés.
- Látva az első becslés pozitív meglepetését, az egyik gondolat az volt, hogy vélhetően a beruházások állnak a folyamat mögött. Nagyobbat nem is tévedhettünk volna, hiszen a beruházások negyedéves alapon zsugorodtak, bár ezt már előrevetítette a tegnapi gyenge beruházási adat.
- A nehézségek ellenére az export tovább tudott bővülni legyen szó akár a szolgáltatásokról akár a termékekről. Ennek hatására a nettó export a másik fő meglepetésfaktor.
A termelési oldalon:
- Az ipari teljesítmény 3,1 százalékos növekedése egyértelműen felülmúlta a várakozásokat.
- Az építőipar negyedéves bázisú 6 százalékot kitevő bővülése szintén felülmúlta azt, amit a termelési adatok sugalltak.
- Még nagyobb meglepetés, az a járványügyi korlátozás ellenére is bővülő szolgáltatószektor. A negyedik negyedévhez képest 2,2 százalékkal nőtt a szolgáltatások hozzáadott értéke.
Virovácz szerint mindebből egyértelműen látszik, hogy az újranyitás következtében a második negyedév folyamán igen jelentős növekedési potenciál mutatkozik a magyar gazdaságban. Mindent egybevetve az ING Bank legfrissebb 2021-re vonatkozó GDP előrejelzése 7,4 százalékos gazdasági növekedéssel számol.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)