Pintér Sándor belügyminiszter hivatalos határozatban hirdette ki, hogy Magyarország elérte az 5,5 millió beoltottat, így szombaton életbe lép a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának hatodik fokozata, amely újabb fontos állomás az élet és a gazdaság újraindításában - olvasható a kormany.hu-n.
Ennek értelmében több korlátozás is megszűnik:
Kapcsolódó
- Nem kell már maszkot viselni az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön, ez csak a kórházakban és a szociális intézményekben lesz előírás.
- Védettségi igazolvány nélkül is be lehet menni a vendéglátóipari egységekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe, valamint az előre megváltott jeggyel, ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra.
- Megszűnnek az üzletekre vonatkozó eddigi korlátozások: nem lesz távolságtartási szabály és négyzetméteren alapuló létszámkorlát.
- A családi események, magánrendezvények esetén az eddigi 50 fős létszámkorlátozás 100 főre, lakodalom esetén a 200 fős létszámkorlátozás 400 főre emelkedik.
- Sportrendezvények, zenés-táncos rendezvények, valamint zárt térben vagy több mint 500 résztvevővel, szabadtéren tartott egyéb rendezvények vonatkozásában nem enyhítenek: marad a létszámkorlátozás és a védettségi igazolványhoz kötött részvétel. A 18 év alattiak is csak védettségi igazolvánnyal vagy védett személy felügyelete mellett vehetnek részt ezeken a rendezvényeken.
- Az egyetemek és a főiskolák készülődhetnek a jelenléti oktatás visszaállítására.
A kormany.hu a fentiek ellenére ugyanakkor felhívja a még be nem oltottak figyelmét arra, hogy a vírus továbbra is terjed Európában, és még jelen van Magyarországon is. A legerősebb védelmet az oltás jelenti a betegség ellen - hangsúlyozza a kormányzati portál.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá