A BAMA egy olvasói beszámoló alapján azt tette közzé, hogy annak ellenére, hogy még a Halloween is arrébb van, a boltokban már szeptemberben megjelentek a karácsonyi édességek.
Az olvasók véleménye megoszlik az ünnepi árukkal kapcsolatban, ugyanis egyesek szerint a karácsonyi édességek megjelenésének a karácsony közeledtét kellene jelentenie, ami jó érzéssel tölti el a vásárlásokat. Sajnos a mai gyerekek ezt nem érezhetik át az üzletek effajta sürgető hozzáállása miatt.
Más viszont úgy gondolja, hogy a karácsonyi édességek egyes helyeken már kint vannak a polcokon, nem jelenti azt, hogy ezeket meg is kell vásárolni.
Bizonyára van rá azonban kereslet, ezért alakult ki ez a fajta kereskedelmi gyakorlat. Mert van például, aki apránként szerzi be az ünnepi asztalra valót, így nem egyszerre terheli meg a pénztárcát a sok kiadás. Idén húsvét környékén is előfordult, hogy még akciósan lehetett szaloncukrot kapni néhány üzletben. Amit karácsonykor nem tudtak eladni, hónapokkal később is még árusították.
Egy vagyon, ha otthon lemásolnánk az ország tortáját
Drága mulatság lehet, ha valaki kísérletező kedvében megpróbálja lemásolni otthon az idei Magyarország Tortája álomkölteményt, amely „Spicces füge respektus” néven szerepel több mint négyszáz cukrászda ünnepi kínálatában. A pontos receptet persze még nem árulják el a mesterek, de az eddig ismertetett összetevők alapján tettünk egy kísérletet arra, hogy kiszámoljuk, mennyibe kerülhet a szeletenként 1500 forintért kínált, díjnyertes tortához hasonló sütemény elkészítése. Zsebbe nyúlhat, aki így ünnepelné az államalapítást. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben