Jó hír a kisvállalkozásoknak – kezdi rövid Facebook-posztját a tárcavezető, melyben bejelenti: az eddigi 12 millió forintról 18 millió forintra emelkedik az alanyi áfamentesség a vállalkozók számára.
Az alanyi adómentesség értékhatárának megemelésének szükségességét korábban már a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is felvetette, ám az ő javaslatukban az állt, hogy két lépésben kellene ezt megtenni. Emellett a katásokra vonatkozóan is több javaslatot fogalmazott meg.
Mindezek ellenére nem tűnt úgy a gyakorlatban, hogy valóban megvalósulhat ezekből az ajánlásokból bármi is. A fordulat azután következett be, hogy a taxisok Budapest több pontján, és számos minisztérium épületénél is tüntettek. Követeléseik között szerepelt többek között az áfára vonatkozó alanyi adómentesség értékhatárának megnövelése, valamint az inflációkövető adók eltörlése.
Kijöttek a közbeszerzési adatok, el sem hinné, kiknek csurrant-cseppent
Összesen 3692 milliárd forint összértékben folytattak le eredményes közbeszerzéseket a magyarországi ajánlatkérők a tavalyi évben, 28 százalékkal többet, mint 2023-ban. A Közbeszerzési Hatóság kiemelte, hogy a nemrég zárult évben is jelentős maradt a kkv-szektor szerepe.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához