A gazdag leletanyag több földbe mélyedő helyszínről került elő. A megtalált tárgyak döntően a késő Árpád-kortól egészen a Luxemburgi Zsigmond uralkodásáig terjedő időszakból származnak – közölte a Várkapitányság.
A korban általános gyakorlat volt, hogy a Várhegyen lakók a sérült, feleslegessé vált tárgyaikat a pincék üregeibe, már nem használt tárolóvermekbe, vagy kiszáradt kutakba dobták.
Az évszázadok során felhalmozódott hulladékból ma valódi kincsek kerülnek elő.
Egy szerencsés flótás több tízmillió forint értékű kincset talált a szeméttelepen
Aztán elbukta. Fogalma sem volt, micsoda értékre bukkant, így csupán néhány felvételt készített, majd amikor felvilágosították a lelet értékéről, már késő volt visszamennie. Bővebben>>>Hegyikristály díszítette a legértékesebb kincset
- A szakemberek a feltáráskor azonosítottak egy virág alakú, lapos bronzveretet, amelyet vékonyabb bőrre vagy erősebb textíliára erősítve viseltek egykor.
- A bronzverettel együtt egy ólomplombát is találtak, amely a felgöngyölt textil végén a posztó származását és minőségét tanúsította.
- A királyi palota közelében élő családok gazdag, jól felszerelt háztartásairól tanúskodnak azok a középkori cseppes poharak és palackok töredékei, amelyek az itáliai Velencében készültek a 14-15. században.
- Egy különleges, kutya formájú kiöntőrész-töredék is előkerült, amely valószínűleg egy asztali használatra szánt folyadéktároló kerámiaedényről származik.
- A régészek a feltárás során épségben találtak rá három konyhai főzőedényre, amely a formája és kivitelezése alapján a 15. századból származik. Valószínűsíthető, hogy a kútból előkerült edények vízvételezés közben, véletlenül merülhettek a kút mélyére, ahol az iszap jó állapotban konzerválta őket.
A leletegyüttes legértékesebb darabja egy 14. századi aranygyűrű-töredék, amelyet egykor hegyikristály díszíthetett.
A feltárást a Várkapitányság megbízásából a Magyar Nemzeti Múzeum felkérésére a Budapesti Történeti Múzeum régészei végezték el.
Folytatják a Honvéd Főparancsnokság építését
A régészeti feltárások után folytatódik a volt Honvéd Főparancsnokság építése: a Szent György tér felé egy építészeti stílusjegyeiben az eredetihez szervesen illeszkedő épületrész egészíti majd ki.
Az egykori Honvédelmi Minisztérium homlokzatát idéző kiegészítés Kallina Mór épületével közel azonos látványt nyújt majd.

A Honvéd Főparancsnokság palotájának helyreállítása 2022 márciusában kezdődött a Nemzeti Hauszmann Program keretében. Az újjáépítés egyik leglátványosabb elemeként a szakemberek már helyére emelték a kupolaszerkezetet, amely hosszú évtizedek után most újra látható.
A Várhegy egyik legnagyobb és legdíszesebb kupolájában kilátó nyílik. Az épület hiánypótló funkcióval születik újjá: a Budavári Palotanegyed látogatóközpontjaként, kulturális és turisztikai kapujaként működik majd.
Országszerte folytatódik a nagyszabású várépítés
Átadták a megújult nagyvázsonyi Kinizsi-várat. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a megnyitón azt hangsúlyozta, hogy a kulturális beruházás révén erősödik az egész térség és a helyi közösségek identitása. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit
Tényleg szükség lesz az EU 72 órás túlélőcsomagjára? A hatalmas leállások láttán nem kizárt

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Több százan rekedtek a metrón: nem csitul a nyugat-európai blackout, káosz és sötétség tombol

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Több országot érintő áramszünet miatt nem járnak a vonatok, és a repülők sem szállnak fel

Kemény lépés: a Lufthansa betiltja a parfümöt, a napszemüveget és a cigarettát is a fedélzeten

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani
