A KunlunChem kínai elektrolitgyártó cég Szolnokon építi fel az első európai üzemét, a negyvenmilliárd forintos beruházással százhúsz új munkahely jön majd létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető elmondta, hogy
a KunlunChem a világ öt legnagyobb elektrolitgyártója közé tartozik, amely itt a BMW és a Mercedes elektromos autóinak beszállítója lesz a legmodernebb technológiával.
A high-tech működés megalapozása
A külgazdasági és külügyminiszter megjegyezte, hogy a high-tech működés nem lenne lehetséges a megfelelő, biztos alap nélkül, márpedig Szolnokon a tradíciók adottak, hiszen a város mindig is a magyar vegyipar egyik bástyája volt.
Szijjártó Péter szerint az ágazat hazánkban közel százezer embert foglalkoztat, és a betelepülő kínai cég is a helyi munkavállalókra kíván támaszkodni, ezért fontos a minél szorosabb együttműködés a Szolnoki Szakképzési Centrummal.
Az Orbán-kormány tagja aláhúzta, hogy az emberiség jelenleg a válságok és veszélyek korában él, ezek a kihívások viszont nem terelhetik el a figyelmet a környezetvédelem szempontjairól.
Kifejtette, hogy vannak, akik ezt politikai kérdésként fogják fel, míg a magyar kormány inkább gyakorlati kérdésként, hogy a bolygót miként lehet megőrizni a következő nemzedékek számára. A kormánypárti politikus emlékeztetett rá, hogy a károsanyag-kibocsátás mintegy hatodát a közúti közlekedés adja, ezért nem lehetséges a klímacélok teljesítése az autóipari elektromos átállítása nélkül. Arra is rámutatott, hogy ennek tempójáról vita zajlik, arról azonban nem, hogy végül meg fog történni.
Ezért sem véletlen, hogy minden olyan beruházásért, amely az elektromos autóipari átálláshoz kapcsolódik, óriási nemzetközi verseny van
– tette hozzá a Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetője. Majd ennek kapcsán üdvözölte, hogy Magyarország a zöld autóipari átállás egyik éllovasává vált, olyan országgá, ahol a német és a kínai vállalatok egymás mellett építik fel a gyáraikat, munkahelyek tízezreit teremtve.
Kína jelentősége a zöld átállásban
A miniszter végül hangsúlyozta, hogy a világgazdaságban drámai változások zajlanak, amelyek egyik fő jellemzője a világ keleti felének erősödése, amit jól mutat, hogy „Kína egyértelműen diktálja a világgazdaság változásainak tempóját". Majd a magyar-kínai gazdasági együttműködést is méltatta, és közölte, hogy a kelet-ázsiai ország mára hazánk első számú kereskedelmi partnere lett Európán kívül, és az elmúlt öt évben háromszor is innen érkezett a legtöbb beruházás.
Számunkra büszkeségre ad okot, hogy tavaly az összes, Európába irányuló kínai beruházás 44 százaléka Magyarországra érkezett (…) Az elmúlt tíz évben hatvannégy nagy kínai beruházáshoz adott a kormány támogatást, és ezek 5500 milliárd forintnyi beruházási értéket hoztak létre
– összegzett a külügyi tárca vezetője.
A nukleáris energiáról tárgyalt az amerikai külügyminiszterrel Szijjártó Péter
Folytatta megbeszéléseit Washingtonban Szijjártó Péter és Marco Rubio. Az első tárgyalás az orosz-ukrán háborúról és a béke megteremtéséről szólt, most az atomenergia volt terítéken.A részletekről ITT olvashat.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Pont akkor távozott Tiborcz István bizalmasa, amikor kijött az ÁSZ jelentése az MNB-alapítványokról

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Mentességet kap Magyarország, Szijjártó Péter örül

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Kicsin múlt az atomkatasztrófa, vérfagyasztó hírek Oroszországból

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Miért vártak heteket, hogy ledobják a bombát Orbán Viktor csatájában?

Nem várt módon alakulnak a dolgok az euróövezetben

Életveszélyes sérülés történt egy bakonyi kiképzésen, bevetették a mentőhelikoptert
