Elérhetőnek tartja az idei és a jövő évi hiánycélt Járai Zsigmond, de ehhez véleménye szerint valószínűleg további költségvetési kiigazításokra lesz szükség, talán már ebben az évben.
A Költségvetési Tanács elnöke a Joint Venture Szövetség Üzleti Fórumán elmondta: szerencsére elég nagy a tartalék a költségvetésben, amely elegendő lehet a makrocélok eléréséhez.
Járai Zsigmond szerint 20-30 százalékos a valószínűsége annak, hogy újabb válsághullám indul el a világgazdaságban, amely, ha bekövetkezne, érintené hazánkat is, ugyanis Magyarország még mindig a világ 10 legkockázatosabb országa között van.
A Költségvetési Tanács elnöke eredményesnek tartja azokat a kormányzati lépéseket, amelyek az államadósság, illetve az államháztartási hiány csökkenéséhez vezettek, azonban - tette hozzá - ezek a lépések, mint például a válságadók, bizonytalanságot idéztek elő a gazdaságban.
Járai Zsigmond elmondta: a kormány kísérlete a gazdaság élénkítésére az állami kiadások növelésével, vagyis az anticiklikus gazdaságpolitika egy hét alatt elbukott a rossz makrogazdasági környezet miatt. Éppen ezért tette hozzá: rendkívül szűk a mozgástere a magyar gazdaságpolitikának, csak restriktív költségvetési politikára van lehetőség.
Járai Zsigmond elmondta: a következő években a versenyképesség fokozására, a bürokrácia csökkentésére, illetve a biztonság és a kiszámíthatóság növelésére van szükség.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére