A Janaf közleményében kiemelte, hogy elutasítja az ultimátumokat, és hangsúlyozta: a partnerek és a szövetségesek közötti egyeztetéseknek tényeken kell alapulnia.
Mint írják, a vállalat szabályszerűen, az európai és az amerikai szankciós szabályozásoknak megfelelően működik, Magyarország és Szlovákia ellátása pedig nincs veszélyben, a horvát vezeték továbbra is működik és használatban van, emellett pedig elegendő kapacitással is bír az igények fedezésére.
Erre példaként említik azt is, hogy az elmúlt hetekben jelentős mennyiségű, szankciók alá nem eső olajat szállítottak a MOL számára, kora áprilisig pedig további hét tanker érkezése van tervben.
A Janaf azt várja el, hogy a Magyarországra és Szlovákiára vonatkozó beszerzési és szállítási döntések jogszerűen, szankcióknak megfelelően szülessenek, ne politikai nyomás vagy ultimátumok hatására.
Hangsúlyozták, orosz eredetű olajra vagy orosz kapcsolódású szereplőkre vonatkozó igényeket csak az EU- és az Egyesült Államok által meghatározott szabályok szigorú keretei között, teljes jogi kontrollal, egyértelmű felelősségvállalás és maximális transzparencia mellett hajlandók mérlegelni.
A horvátok üzentek Orbánnak és a Molnak: mondjanak le az orosz olajról
A horvát gazdasági miniszter felszólította Magyarországot és Szlovákiát, hogy az ukrajnai szolidaritás jegyében azonnal hagyjanak fel az orosz olaj behozatalával, kiemelve, hogy a Janaf már most is megbízhatóan szállít nem orosz eredetű nyersolajat Magyarország felé. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Erre senki nem számított: valami történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Szemben a hatalommal – új életet kezdett a nemzet dúsgazdag legendája
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Putyin közeli bizalmasa szerint Trump nem béketeremtő, hanem egy agresszor
Irán lépése felforgatta a világot – A Barátság vezetéken múlhat Magyarország sorsa
Vasárnap éjfélkor lezárul egy fontos határidő – a változás minden egyéni vállalkozót érint
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Több százezres plusz költséggel számolhatnak a Közel-Keleten rekedt magyarok