A fiatal férfi ellen már korábban is indult már büntetőeljárás. Végül 2022 novemberében született meg az ötlete, hogy az egyik közösségi oldal adok-veszek alkalmazásában motorkerékpár, autó, quad, jetski, bobcat és egyéb munkagépek eladására vonatkozóan tesz fel hamis hirdetéseket – olvasható a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.
A vádlott három ismerősét is bevonta a csalássorozatba (köztük egy testvérpárt is), akik saját bankszámlájukon fogadták a sértettektől érkező utalásokat, majd a nekik ígért részesedés levonását követően készpénzben felvették és átadták a vádlottnak.
A férfi a módszer segítségével 166 sértettet ejtett át, néhány ezer forinttól egészen 850 ezer forintig terjedő összegeket csalt ki, összesen 15 millió forint kárt okozva. A kaposvári rendőrök 2023 júliusában végül őrizetbe vették a férfit, akinek letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.
Az ügyészség végül a terjedelmes bűnügyben a Kaposvári Járásbíróságon emelt vádat, amelyben a fiatal férfival, illetőleg a neki 59 csalásban segédkező tárásaival, és egy másik (felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló) szintén bűnsegédként közreműködő férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetést és közügyektől való eltiltást rendelt el, míg a negyedik vádlott esetében felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.
Támogatja az internetes csalókat a mesterséges intelligencia
Már a legújabb technológiákat is bevetik a kiberbűnözők az adataink ellopására. A mobilbankolók mellett a gamerek sincsenek biztonságban.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Brutális veszélyben vagyunk, egyre több daganatos megbetegedés jöhet
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Itt az áprilisi riport: elárulta a MÁV mennyire jártak pontosan a vonatok

Jó hírt kaptak a túrázók, meghátrált a kormány

Ha jól fizetett dolgozó szeretne lenni: ez ma a top 5 munkaerőpiaci tévhit
