„Országosan nem tapasztalható jelentős változás az elmúlt havi ármozgásokban, ugyanis az ingatlanárak mindössze 0,1 százalékkal nőttek júliushoz képest. Az éves összevetésben viszont a drágulás üteme 6,4 százalékról 6,5 százalékra gyorsult, ami arra utal, hogy élénkülő állapotban van a lakáspiac. A kereslet élénkülésével párhuzamosan ugyanis a lakásárak is egyre nagyobb tempóban emelkednek”
– mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Kapcsolódó
A szakember szerint területi bontásban nagy eltérések figyelhetők meg. A legjelentősebb havi áremelkedés a budapesti agglomerációban, vagyis Pest vármegyében történt, ahol júliushoz képest 1,2 százalékkal kerültek feljebb az eladó lakások és házak árai. Ezzel szemben a dél-dunántúli régióban 1,3 százalékos csökkenés következett be, ami a legnagyobb visszaesés volt az országos piacot tekintve.
Éves összevetésben ugyanakkor még mindig Pest vármegyében volt a legmérsékeltebb drágulás, mindössze 3,2 százalékot tett ki. “A legnagyobb áremelkedést tavaly augusztushoz képest a Debrecent is magában foglaló észak-alföldi régióban figyelhetjük meg, ahol 8,3 százalékkal nőttek az ingatlanárak. A második helyen a nyugat-dunántúli régió áll 8,1 százalékos növekedéssel, a főváros pedig bronzérmes” – tette hozzá Balogh László.
Komoly lendületet kapott a nyáron a budapesti lakáspiac
- Az ingatlan.com adatai alapján a VI. kerületben az újszerű és felújított lakások kínálata csak az elmúlt egy hónapban közel három százalékkal nőtt, és már 815 ilyen ingatlanra keresnek vevőt.
- A prémium minőségű ingatlanok átlagos négyzetméterára viszont négy hét alatt egy százalékkal csökkent 1,45 millió forintról 1,43 millióra.
- Szeptember első/második hetében Budapesten az átlagos négyzetméterár 1,06 millió forintot tett ki.
- Tizenegy kerületben (I., II., III., V., VI., VII., IX., XI., XII., XIII. és XIV.) már elérik vagy jóval meghaladják az 1 milliós szintet.
- Miközben csak négy kerületben - a XVII.-ben, a XXI.-ben, a XX.-ban és a XXIII.-ban maradtak az átlagos négyzetméterárak a 800 ezer forint alatt;
„Nehéz lenne másként értékelni ezeket a tendenciákat, mint úgy, hogy a terézvárosi lakáspiacot megcsapta az Airbnb-tiltás szele. A VI. kerületben ugyanis szeptember 15-én zárul a lakáshotelek tiltásáról szóló népszavazás, a következő hetekben pedig kormányzati szabályozást is bejelenthetnek az Airbnb-k korlátozásával kapcsolatban” – fogalmazott Balogh László.
Debrecen a sztárrégió: elszabadultak az ingatlanárak
A vármegyeszékhelyek közül öt városban már 700 ezer forint felett járnak az átlagos négyzetméterárak.
- Debrecen vezeti a sort 833 ezer forinttal, megelőzve a győri 793 és a veszprémi 791 ezres átlagot.
- Majd Székesfehérvár és Szeged következik 782 ezer, illetve 771 ezer forinttal.
- Számos vármegyeszékhelyen viszont 500 ezer forint alatt van, Salgótarjánban, Békéscsabán, Miskolcon, Kaposváron, Szolnokon és Szekszárdon 281-472 ezer forint az eladó lakások átlagára négyzetméterenként.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!