Akár a 750 ezer forintot is elérheti a junior informatikusok bruttó kezdő fizetése, amely így több mint hat százalékkal meghaladhatja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által július közepén publikált, mintegy 703 ezer forintos bruttó hazai átlagkeresetet.

A magyar gazdaság gyenge teljesítménye miatt a juniorok elhelyezkedése egy hat-nyolc hónapos képzés után akár négy-hat hónapig is eltarthat, ám a legtöbb iparágban zajló digitalizációs hullámnak köszönhetően a különböző szektorokban szerzett tapasztalatokkal – például a jogi, egészségügyi, pénzügyi, mérnöki vagy oktatási szakmai múlttal – rendelkezők manapság is gyorsan elhelyezkedhetnek, és a fizetésük 2-4 év után, medior szinten már a bruttó 1,1-1,5 millió forintot is elérheti – közölte a partnercégeitől szerzett tapasztalatokat az egyik legnagyobb hazai IT képzési központ, a PROGmasters.

Előny a komplexebb tudás

„A 2024-es évvel ellentétben az idei év első felében már azt láttuk, hogy a multinacionális nagyvállalati partnercégeink – például az OTP Bank, az UNIQA Raiffeisen Software Service Kft., a Rheinmetall 4iG Digital Services Kft. vagy a tervek szerint évi 100 új junior fejlesztővel bővülő NIX – mellett a digitalizálódó kis- és középvállalatok is aktívabban toboroznak junior programozókat és szoftvertesztelőket. Az elmúlt időszakban például a világ számos országában működő Liferay, a Grepton, vagy a DPC is felvett új juniorokat tőlünk” – mondta Kardos Ádám, a PROGmasters társ-ügyvezetője. 

A partnercégek manapság az egy-egy területre specializálódott szakemberekkel – tehát például a programozók esetében a backend vagy frontend fejlesztőkkel – szemben előnyben részesítik a generalistákat, azaz a mindkét területhez értő full-stack fejlesztőket. A szoftvertesztelők esetében ugyancsak a komplexebb tudással rendelkező – a manuális és az automata tesztelés terén is jártas – szakemberekre mutatkozik nagyobb igény a munkaerőpiacon – tette hozzá a szakértő.

Jöhet a 850 ezer körül fizetés?

Az IT-szakmai felkészültség és a soft skillek – azaz a kommunikációs és kooperációs készségek – mellett az is lényeges szempont a partnercégek számára, hogy a junior informatikusok jártasak-e az adott szektor folyamataiban. 

Többek között a generatív AI és a felhőalapú technológiák térnyerése okán a legtöbb iparág komoly digitalizációs hullámban van, ezért a partnercégeink körében nagyon keresettek az IT-n kívüli szakmai képzettséggel is rendelkező, illetve különböző iparágakban szerzett tapasztalatokkal érkező juniorok. Így például a legaltech-, a biotech-, az insurtech- vagy a fintech-forradalom miatt népszerűek a jogi, egészségügyi vagy pénzügyi szakmai múlttal rendelkező, magukat informatikussá átképző szakemberek – foglalta össze Kardos Ádám a munkaerőpiac igényeit. 

Ezek a szakemberek már juniorként is akár 850 ezer forintos bruttó kezdő alapfizetésre számíthatnak, ami 2-4 év után, medior szinten már a bruttó 1,1-1,5 millió forintot is elérheti.

4-6 hónap alatt juthatnak álláshoz a kezdők

A hazai gazdaság gyenge teljesítménye miatt a junior  informatikusok elhelyezkedésének időtartama a 2022-ig jellemző, átlagosan 2-3 hónaphoz képest a duplájára nőtt, most akár 4-6 hónap is lehet.

A munkaadóknál előnnyel indulnak azok a juniorok, akik dolgoztak már legalább pár hónapot éles fejlesztési projekten – így ők a hat-nyolc hónapos képzés után általában négy hónap alatt elhelyezkedhetnek –, ezt szolgálja az intenzív gyakornoki programunk is – mondta a szakember.

A szektorban azt tapasztalják, hogy a cégek a junior pozíciók jelentős részét – a korábbiakhoz hasonlóan – most sem hirdetik meg nyilvánosan, a jelöltek többségét inkább ajánlás útján, például állásbörzéken válogatják ki a munkaadók.