Egyelőre semmi nem állítja meg Magyarországon az árak száguldását, júliusban is folytatódtak az elmúlt hónapokra jellemző átárazások, ami a kormányzati adóintézkedésekkel párosulva újabb lendületet adott az áremelkedéseknek - írja a Világgazdaság. A hírportál elemzői konszenzusa szerint a nyár közepén 13 százalékra gyorsulhatott az infláció.
Eközben a maginfláció is már a 15 százalékos szint közelében jár. Ami azonban még ennél is aggasztóbb, hogy hónapról hónapra tolódnak feljebb az éves várakozások: a mostani számítások szerint idén csaknem 12,5 százalékos lehet a drágulás, és jövőre sem fog érdemben lassulni.
"Átárazás" az új eufemizmus
Az egyedi hatásokat emelte ki kommentárjában Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. A szakember szerint a nyár folyamán – szezonális hatások miatt – jellemzően az éves átlagnál gyengébb havi infláció szokott mutatkozni, ugyanakkor az extrém körülmények és az említett tényezők következtében aligha számíthatunk hasonlóra idén.
Ráadásul a különadóval sújtott szektorok is megkezdték az áralkalmazkodást, bár megjegyezte, ezek a hatások egyelőre rendkívül nehezen becsülhetők.
A forintgyengülés hatása
A drámai mértékű forintgyengülés hatása vélhetően gyors áttételekkel érvényesült a hónap folyamán, főként az importált élelmiszerek és iparcikkek körében, míg a piaci szolgáltatások áremelkedését a szabadidős szolgáltatásokkal kapcsolatos kereslet élénkülése is gyorsíthatta - mondta Halász Ágnes, az UniCredit Bank vezető elemzője.
A rezsitámogatás csökkentése augusztusban csaknem a duplájára gyorsítja majd a drágulás havi ütemét, amitől az alacsony bázissal párosulva az éves árindex 17 százalék közelébe emelkedhet.Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)