Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, a magyar delegáció tagja a pénteki tárgyalás után az MTI-nek elmondta, hogy az igen jól felkészült IMF/EU-delegáció a már lebonyolított 20-30 találkozón további ismereteket szerzett a magyar gazdaság részterületeiről. A delegáció tagjai konzultáltak többek között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a főváros, valamint kereskedelmi bankok vezetőivel. Az IMF/EU-delegáció jövő szerdáig folytatja magyarországi tárgyalásait. A nemzetközi szervezetek képviselői a héten kedden kezdték meg megbeszéléseiket a magyar kormány tagjaival.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek