Tovább szakadozik, csökken a felhőzet, de az északkeleti, keleti megyékben még éjszaka is több maradhat a felhőzet. Estére megszűnnek a hózáporok, és ezt követően legfeljebb hószállingózás fordulhat elő. Hétfőn a keleti, északkeleti országrészben felhősebb égkép lesz a jellemző, de a délelőtti óráktól nyugat felől is elkezd megnövekedni, megvastagodni a felhőzet, ezzel együtt pedig a Dunántúlon, főként annak északi és nyugati tájain egyre több helyen havazhat.
Az északnyugati, nyugati szelet napközben élénk, ma néhol erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és -15 fok között alakul, az alacsonyabb értékekre a kevésbé felhős, szélcsendes, illetve hóval borított tájakon számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn +1 és -6 fok között várható, délnyugaton lesz enyhébb az idő.
Kapcsolódó
Kedden általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Szórványosan előfordul hószállingózás, havazás, eleinte bárhol, majd egyre inkább keleten, északkeleten. A késő délutáni, esti óráktól főleg az ország északi felén hullhat többfelé csapadék: hó, majd elsősorban északnyugaton, illetve a középső országrészben havas eső, eső, néhol esetleg ónos eső is. A délnyugati, déli szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és -10 fok között valószínű, de a kevésbé felhős, havas részeken néhol hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +5 fok között várható - írják a meteorológusok.
Szerdán általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, napközben hosszabb felszakadozások is lehetnek. Több helyen, főleg keleten valószínű csapadék: hó, eső, néhol ónos eső, este már inkább eső. A déli, délnyugati szél sokfelé megerősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 4 és 10 fok között várható, de északkeleten hidegebb is lehet.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Nem kerteltek az elemzők: India felzárkózik, Kína csak 2045 körül előzi meg az Egyesült Államokat
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt