A friss előrejelzés szerint tovább szakadozik, csökken a felhőzet, keleten is mindenütt megszűnik az eső, másutt legfeljebb egy-egy futó zápor lehet a csütörtök esti órákig. Éjszaka az ország nagy részén túlnyomóan derült lesz az ég.
Pénteken napközben gomolyfelhős, napos idő várható csapadék nélkül, majd a késő délutáni, esti óráktól nyugat felől felhősödés kezdődik, és ott már kisebb eső is előfordulhat. Az északnyugati szél éjszakára mindenütt veszít erejéből. Pénteken az ország legnagyobb részén többnyire mérsékelt marad légmozgás, csupán Sopron környékén kísérhetik élénk, esetleg erős lökések a déli szelet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 6 Celsius-fok között alakul, de főként a középső országrész szélvédett vidékein gyenge légköri fagy is előfordulhat, talaj menti fagy pedig többfelé valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 14 és 18 fok között várható.
Szombaton többfelé várható eső, zápor. Nagy területen megélénkül, majd késő délutántól - a keleti országrész kivételével - helyenként megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet 4-10, a maximumhőmérséklet 11-17 fok között várható.
Vasárnap északkeleten szórványosan, másutt helyenként várható kisebb eső, zápor. A szél élénk vagy erős lesz, majd estére mindenütt mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet 4-10, a legmagasabb 11-16 fok között várható - olvasható az MTI által idézett előrejelzésben.
Ez várható Európában
A Kelet-európai-síkságon, illetve Franciaország és az Ibériai-félsziget térségében magasnyomású légköri képződmény uralkodik, többnyire napos, csapadékmentes időt okozva. A hőmérséklet ezeken a vidékeken délutánra többnyire 26 és 34 fok közé emelkedik, de Franciaországban, illetve Spanyolország északi területein ennél hűvösebb van.
Ezzel szemben szárazföldünk többi részének időjárását ciklonok és a hozzájuk kapcsolódó légköri frontok alakítják. Az Atlanti-óceán középső részén végigvonuló, Lorenzo névre keresztelt hurrikán mérsékeltövi ciklonná szelídülve közelít a Brit-szigetek fölé. Emellett kontinensünk középső részén egy többközéppontú ciklonrendszer helyezkedik el, amelynek hosszan elnyúló frontálzónája a Baltikumtól a Kárpát-medence keleti részén át egészen az Appennini-félszigetig húzódik, és halad tovább kelet felé. Hatására sokfelé esik az eső, Skandináviában havazik, a mediterrán térségben pedig heves zivatarok alakulnak ki. A frontzóna mögött viharos széllel hideg, sarkvidéki eredetű légtömeg árasztotta el Észak- és Közép-Európa országait.
A hőmérséklet csúcsértéke a legtöbb helyen a 15 fokot sem éri el, sőt, a Skandináv-félsziget északi tájain fagypont közelében marad. Péntek estig a Kárpát-medencébe átmenetileg szárazabb, de változatlanul hideg léghullámok érkeznek.
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Magyar Péter: Kiállunk a fuvarozók mellett, elfogadhatatlan a brutális díjemelés
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Rémessé is válhat a karácsonyi vacsora, támad a reflux