A 2019-es rekordévet is meghaladja idén a Horvátországba látogató magyar turisták száma – mondta az InfoRádiónak a Horvát Idegenforgalmi Közösség Magyarországi képviseletének főmunkatársa, Horváth Mira.

  • Idén július 23-ig 320 ezer magyar utazott Horvátországba.
  • Összesen másfél millió vendégéjszakát maradtak ott a nyár folyamán.
  • Tavalyhoz képest 13 százalékkal több a magyar vendég,
  • és 11 százalékkal több éjszakát töltöttek Horvátországban.

Rémálom-nyaralás balesettel, sünszúrással, hányással, hasmenéssel? Erre is érdemes felkészülni

Az idei külföldi álomnyaralást sokan már a koronavírus-világjárvány óta tervezgetik, hiszen akkoriban az elzártságról és a betegségről szóltak a mindennapok, ám a korlátozások feloldása óta ismét kinyílt a világ, és immár rengetegen kelhetnek útra, hogy életre szóló élményekkel gazdagodjanak. Ezeket az élményeket remélhetően semmiféle nem várt esemény nem zavarja meg, de ha mégis baj történik, érdemes előre felkészülni a gondok enyhítésére. Mutatjuk a szóba jöhető lehetőségeket.

Rekordmagas az idei nyaralók és a vendégéjszakák száma

A 2019-es eredményeket is lekörözték idén a magyar turisták:

  • 15 százalékkal több a vendég,
  • akik által a vendégéjszakák száma 16 százalékkal nagyobb idén, mint 2019-ben.

Magánszállással oldják meg a legtöbben

  • A legtöbb magyar turista magánszállást választ magának, legalábbis az utazók 50 százaléka.
  • Sokan választanak szállodát is, a Horvátországba utazók 25 százaléka választja ezt a szállástípust,
  • illetve kempingben száll meg a nyaralók 15 százaléka.

Évek óta ugyanazok a kedvenc helyek

Évek óta változatlan a magyarok által leglátogatottabb horvátországi települések ranglistája.

  • Az első helyen szerepel mind a vendégek számát, mind az általuk eltöltött vendégéjszakákat illetően Crikvenica, ahol 21815 magyar vendég mintegy 90.276 vendégéjszakát töltött el az idei évben.
  • A második helyen Rovinj szerepel,
  • a harmadik helyen pedig Vir szigete.

Horvátországi nyaralás autóval? - Mutatjuk hogyan ne legyen tortúra

Sokan meglehetős feszültséggel készülnek a régóta tervezett nyári autós utazásra, hiszen csuda tudja, mi vár Horvátországban, mennyivel lesz hosszabb a tervezett út a nem várt balesetek, útfelújítások, fizetőkapus torlódások miatt. Segítünk megkönnyebbülni.