Keresztes Imre főügyész az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Simonka György csütörtöki gyanúsítotti kihallgatásán panasszal élt a gyanúsítás ellen, tagadta a bűncselekmény elkövetését és a későbbiekben tesz vallomást.
A főügyész felidézte: hétfőn érkezett meg az ügyészségre az Országgyűlés elnökének értesítése Simonka György mentelmi jogának felfüggesztéséről. A KNYF a héten a Nemzeti Nyomozó Iroda egységeinek közreműködésével több helyszínen hajtott végre összehangolt nyomozati cselekményeket. A hatóságok több ingatlanban tartottak kutatást, bizonyítási eszközöket, vagyontárgyakat foglaltak le.
A megalapozott gyanú szerint Simonka György tevékenysége a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a magyar költségvetésből származó támogatások jogellenes megszerzésére irányult - olvasható a közleményben. Az eddig beszerzett adatok alapján a Simonka György rendelkezései szerint lebonyolított beruházásokhoz kötődően okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1 milliárd 400 millió forintot.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzmosás elleni információs irodájának feljelentése alapján indult ügyben az ügyészség eddig 34 embert hallgatott ki gyanúsítottként, valamennyien szabadlábon védekeznek.
Az Országgyűlés október 29-én egyhangú döntéssel függesztette fel Simonka György mentelmi jogát. A kormánypárti politikus mentelmi jogának felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte a KNYF nyomozása miatt, egy képviselőt ugyanis csak akkor lehet kihallgatni gyanúsítottként, ha nem védi a mentelmi jog.
Az ügyészség korábban az közölte: Simonka György és társai a beruházásokat és az eszközbeszerzéseket felülárazták, az ingatlanokat olcsón megszerezték, majd azokat minimális fejlesztéssel, fiktív értékbecsléssel szerepeltették a tervekben. A beszerzett eszközök döntően használtak voltak, és csak töredékét képviselték az értük kifizetett összegnek. Simonka György meghatározta azt is, hogy az egyes beruházásokat megvalósító cégek képviselői a felülárazott vállalkozói díj mekkora részét - általában 45 százalékát - szolgáltassák vissza neki készpénzben. A beruházásokkal okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1,4 milliárd forintot.
Az ügyészség szerint Simonka György 2009 végén határozta el, hogy kiépít egy személyi kört a támogatások jogtalan igénybevételéhez. A NAV 2014 júliusában indított nyomozást költségvetési csalás bűncselekménye miatt, az ügy 2016 februárjában került a KNYF-hez.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon