December elsején lezárult a kormányhivatal által lefolytatott környezetvédelmi eljárás a gödi Samsung-gyár működésével kapcsolatban, az eljárást lezáró határozat alapján 2033-ig hatályos környezethasználati engedélyt kapott a gyár. Az eljárásban megállapították, hogy a gyár évek óta nem tartja be az előírt zajhatár-értékeket és üzemelő monitoring-kútjai sincsenek – írja az Átlátszó.
A teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálati eljárás elrendelésére hivatalosan azért került sor, mert a beruházás területén megépülő második gyár nagy teljesítményű hőtermelő kazánjainak üzembe helyezése előtt a Samsung Zrt. nem szerezte meg a kötelező környezethasználati engedélyt.
A portál szerint a vizsgálat elrendeléséhez az évek óta tartó folyamatos zajszennyezés, valamint a gyárban használt több ezer tonna szerves oldószer és ennek a gödi kutakban kimutatott jelenléte is hozzájárult.
A környezethasználati engedély két zajkeltő forrás éjszakai működésének felfüggesztéséről is rendelkezik, azonban az Átlátszó szerint a gödiek azt tapasztalják, hogy a gyár éjjelente továbbra is ugyanolyan zajjal működik.
A hatóság emellett újabb zajcsökkentésekre kötelezte a Samsung-ot, azonban arról is írnak, hogy a jövőbeli fejlesztések miatt a későbbiekben valószínűleg újabb intézkedésekre lesz szükség.
A kormányhivatal Népegészségügyi Osztálya a korábbi zajcsökkentő intézkedésekről azt állapította meg, hogy nem érték el a kívánt célt, mert a határérték túllépése továbbra is fennáll.
A talaj- és vízszennyezés ellenőrzésére monitoring kutak létesítését írták elő, ám ezek engedélyeit elegendő a jövőben megszereznie a Samsungnak.
A kormányhivatal azzal indokolta, hogy csak öt év működés után került sor a környezeti hatások vizsgálatára, hogy „az elmúlt 4 évben a cellagyártási kapacitás messze elmaradt az engedélyezett mennyiséghez képest.”
CATL: a bírósági ítéletnek nincs közvetlen hatása, folytatódik az építkezés
A Kúria megváltoztatta a Debreceni Törvényszék ítéletét, és megsemmisítette a katasztrófavédelmi hatóságnak a debreceni CATL-beruházásra kiadott engedélyét. A kínai akkumulátorgyár szerint viszont az ítélet nem befolyásolja az építkezést. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben