Ugyanakkor ezen belül a valóban lakossági ügyfelekkel kötött lízingszerződések összege csak 20 százalékkal 112 milliárd forintra nőtt a Magyar Lízingszövetség adatai alapján, miközben a bankok gépjárművásárlási hiteleinek összege közel a duplájára nőtt 2023-hoz képest, 24 milliárd forintról 48 milliárdra a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint – írja közleményében a BiztosDöntés.hu.
A szakértő szerint mindez arra mutat rá, hogy jó eséllyel a hitelből vett autók aránya messze 50 százalék feletti, mivel nagyon sok fogyasztó személyi kölcsönből vagy Babaváróból vesz gépjárművet, mi több, január óta a munkáshitel esetében is a gépjárművásárlás számít az egyik legnagyobb hitelcélnak.
A BiztosDöntés.hu szakértője ugyanakkor hozzáteszi, hogy a pontos számokat felmérni lehetetlen, viszont így a bankok által az MNB-nek dedikáltan autóhitelként jelentett tételekkel számolva kell a trendeket láthatóvá tenni.
Gergely Péter szerint ennek alapján egyértelműen az látszik, hogy az autóhitel a használt gépjárművek piacának terméke, miközben a lízing inkább az új autó finanszírozása esetén kerül elő. Ezt a szerződésekben szereplő átlagösszegek is alátámasztják.
Ugyanis a szakértő szerint miközben a lízing esetében az átlagos finanszírozási összeg folyamatosan nőtt 2019 és 2023 között (6 millió forintról 9,7 millió forintra), addig az autóhitelek átlagos összege 2021–2024 között 4–5 millió forint körüli értéken stabilizálódott.
Gergely Péter szerint az autóhitel előretörése a lakosságot ért inflációs sokkal magyarázható, ami miatt első körben visszafogottan költekezünk, és ebben az is közrejátszott, hogy az elmúlt hónapokban durván megemelkedtek az újautó-árak is.
A közleményben azt írják, tavaly rekordszámú, 909 000 használt gépjármű adásvételt regisztráltak a magyar piacon, ami 10,2 százalékos bővülést jelent, és bár az új autó értékesítés 13 százalékos növekedéssel 121,6 ezerre nőtt, ezen új gépjárművek nagy része céges flottákba és nem lakossági ügyfelekhez került.
A szakértő szerint ugyanakkor még messze nincs a piac a 2019-es szinten, akkor ugyanis a bankok és a lízingcégek is közel kétszer annyi, 53,4 ezer szerződést kötöttek a lakossági ügyfelekkel, tavaly azonban csak 27,5 ezret.
Öreg autó nem vén autó: megdőlt a rekord
Minden eddiginél több személygépkocsi cserélt gazdát tavaly a használtautó-piacon. Leginkább az Opeleket, a Volkswageneket és a Suzukikat vitték. A kocsik több mint egyharmada 20 évesnél is idősebb volt.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban