Hivatalosan is elindult a fűtési szezon, bár jóllehet, a fázósabbak már hetek óta begyújtottak. Ugyanakkor ha valaki nem tartja be a fűtőanyagok használatára vonatkozó szabályokat, azt akár még birtokvédelmi szabályszegéssel is megvádolhatják.
A sonline.hu megkeresésére Tóth Ágoston, barcsi jogász azt mondta, alapvetően csak tiszta, természetes eredetű tüzelőanyagot használhatunk fel, mint a pellet, fabrikett vagy száraz tűzifa. Ezeknek az égése során kevesebb káros anyag jut a levegőbe, így a környezetvédelmi és egészségügyi előírásoknak is megfelelnek. A szakértő szerint ugyan nem tilos a nedves fa használata, de nem ajánlott, mert rossz hatásfokkal ég, fokozza a légszennyezést és a koromképződést.
Szigorúan tilos azonban háztartási hulladékot, műanyagot, gumit, festett, lakkozott, pácolt vagy ragasztott fát, textilt, rongyot, cipőt vagy akármilyen szintetikus anyagot elégetni.
Ezen felül szintén tilos tüzelőanyagnak használni papírt, kartont és nagy mennyiségű újságpapírt, vegyszerrel kezelt mezőgazdasági hulladékot és veszélyes hulladékot.
Ezek az anyagok égés közben mérgező gázokat, nehézfémeket, valamint koromrészecskéket bocsátanak ki, amelyek a levegőt súlyosan szennyezik, emellett pedig az egészségünket és a fűtőberendezést is károsítják.
Amennyiben a jegyző vagy a katasztrófavédelem ellenőrzésénél bebizonyosodik, hogy valaki tiltott anyagot égetett, enyhébb esetben is akár több tízezer forint, súlyosabb esetben százezres nagyságrendű pénzbírságra számíthat. Ha pedig ezek után is tiltott anyaggal gyújtana be valaki, az ellen akár büntetőeljárás is indulhat.
Klímával fűt? Az egekbe szökhet így a villanyszámlája
Nincs mese: elengedhetetlen a rendszeres karbantartás, de arra is nagyon kell ügyelni, hova szereljük fel a beltéri egységet.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek