Az elmúlt hónapokban egy szép formáció alakult ki a tavaly őszi mélypontja óta erősödő trendben lévő forint grafikonján. Az árfolyam elérte az eurónkénti 370-es szintet, ami korábban közel két éven át a forint leggyengébb értéke volt, de mindig megállította a további gyengülést, így igen fontos támasz szint lett belőle.

Négyes szabály

A korábbi támasz szintek, ha az árfolyam letöri őket, de később újra erősödik, igen gyakran ellenállássá válnak, és pontosan ez történt a forint esetében is. A 370-es szint tartós áttörése erős irányban háromszori kísérlet ellenére sem sikerült, de amint az korábban jeleztük, ez még nem baj, mivel a technikai elemzés szabályai szerint a háromszori visszapattanás után negyedszerre történő áttörés hozza rendszerint a legnagyobb mozgást, esetünkben ekkor tudna nagyot erősödni a forint, akár az eurónkénti 340-340-es szintig.

Egyre kisebb visszapattanások

A harmadik lefordulásra az előző napokban került sor, miután az árfolyam több napon át 368-370 között mozgott, épp egy kicsivel a szint túloldalán, ami a gyakorlatban nem jelenti még a  szint érdemi átlépését. A mostani visszaesés nem erős: a grafikonon látszik, hogy mindegyik alkalommal kisebb lett a visszapattanás, ami relatív forinterőt mutat.

Euró/forint, egy év
Euró/forint, egy év
Kép: stooq.com

Ezek után döntő kérdés lesz, hogy legfeljebb néhány héten belül ismét nekiveselkedik-e a forint a nagy szintnek, ezúttal azonban át kell törnie ahhoz, hogy nagy valószínűség szerint folytatódhasson az erősödő trend. Ha ez nem sikerül akkor jó esély van arra, hogy egyelőre megtalálta az árfolyam az egyensúlyi szintet. Nagyobb gyengülést pedig azért nehéz elképzelni, mert a jegybank prioritásként kezeli a forint védelmét, illetve a szélsőséges árfolyammozgások tompítását az utóbbi hónapok nyilatkozatai alapján.

Támogató tényezők

Ami a fundamentumokat illeti, az erősödés mellett szól az, hogy az ország külgazdasági helyzete immár kiegyensúlyozott: a kereskedelmi mérlegben most már több hónapja exporttöbblet mutatkozik, és a folyó fizetési mérleg is kiegyensúlyozott lett. A forint kamatelőnye egyelőre jelentős az euróhoz képest, és bár a jegybanki alapkamat a jövő év során az infláció alakulásának függvényében akár 6 százalékig is csökkenhet, az Európai Központi Bank pedig még többször kamatot emelhet, a forint hozama vélhetően tartósan meg fogja haladni az euróét, csak a jelenleginél jóval kisebb mértékben.

Ami ellene szól

Ami a tovább erősödés ellen szólhat, az uniós pénzek ügye: hiába hangzik el több mint fél éve, hogy rövidesen rendeződnek a vitás kérdések és jöhet a pénz, csak nem sikerül előre lépni, így a piac sokkal bizonytalanabb a kérdés megítélésében. Ugyancsak kedvezőtlen, hogy túl váratlanok és gyakoriak a gazdasági szereplőket és az intézményi illetve lakossági befektetőket egyaránt érintő jogszabályváltozások, emellett ijesztően hangzott az a felvetés, hogy esetleg meg kellene emelni az Unióban amúgy is a legmagasabb, 3 százalékos inflációs célt, jóllehet a jegybank nem kommentálta ezt.

Inflációs hatás

Rövid távon az erősödés kedvező lenne a még mindig magas infláció szempontjából az import, főként az energiaárak tovább csökkenése révén, ugyanakkor a felfutóban lévő exportot vélhetően nem zavarná különösebben, hisz azokról a beruházásokról, amelyek most fordultak termőre és erősen növelik az exportot, még jóval erősebb forint mellett döntöttek.