A hazai valuta értéke és elnevezése számtalanszor változott az elmúlt évszázadokban, a Dívány most annak járt utána, hogy melyik fizetőeszközzel járhattunk volna a legjobban.

Az első fizetőeszköz az Árpád-házi királyaink ideje alatt használt dénár volt, később I. Károly veretett aranyforintot firenzei minta alapján, amely jóval értékállóbb volt a korábbi érméknél. A magas értékének köszönhetően jelent meg ekkor az első váltópénz is, a garas.

Az ezt követő időszakban az aranypénz mellett számos, eltérő összetételű és súlyú pénzérmék jelentek meg, végül Mátyás király alkotta meg az első viszonyítási alapot: egy aranyforint 100 ezüstdénárral volt egyenértékű.

A török kiűzése után jelent meg a krajcár, majd Mária Terézia ismét bevezette a forintot, ezzel egyidejűleg pedig kivonta a forgalomból a korábbi fizetőeszközöket.

Az osztrák–magyar koronát már a kiegyezést követő évtizedekben vezették be, majd az első világháború után létrejött a magyar korona, amelyet a pengőt váltott 1927-ben.

A pengő a korábbiakhoz képest egy értékálló és erős valutának számított, a második világháborút követően azonban ez a fizetőeszköz is annyira elértéktelenedett, hogy ismét váltani kellett, ekkor került újra bevezetésre a máig használt forint.

Ha a mai értelemben vett pénzrendszert vesszük alapul, az 1750-es években lett volna a legjobb élni: 1 mai forint ekkoriban 12 700-szorosát érte a jelenlegi értékének.

Az ekkori fizetőeszköz értékét a császári korona és a pengő volt képes később megközelíteni, a legjobb időszakaikban előbbi mintegy 7000, utóbbi 6000 mai forintot ért.

A legjobban viszont az Árpád-kori nemesség tagjaként élhettünk volna, a dénár majdnem 82 000 mai forintot ért.