A 2017 óta folyamatosan növekvő gödi Samsung-akkumulátorgyár ezúttal újabb részleggel bővül, ezek az úgynevezett veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítmények. Ahhoz, hogy ezt valóban használatba is lehessen venni, a gödi Samsung-gyárnak meg kellett szereznie a Pest megyei katasztrófavédelem engedélyét – írja a Mérce.
Ez most meg is érkezett: az ügyben eljáró hatóságtól zöld utat kapott Gödön az új akkumulátorgyár-részleg.
A Gödi Samsung-gyár veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítményei annak ellenére üzemelhetnek be, hogy az erről szóló múlt heti gödi közmeghallgatáson több száz helyi lakos fejezte ki nemtetszését az akkumulátorgyár működésével kapcsolatban.
Gödi civilek vs katasztrófavédelem
A helyiek a közmeghallgatáson ezúttal is kifogásolták az akkumulátorgyár okozta jelentős zajterhelést, amely évek óta nem hagy nyugalmat nekik, ahogy a gyár gödi talajvízre gyakorolt hatása miatt is kifejezték aggodalmaikat.
A közmeghallgatáson a gödiek érdekérvényesítéséért küzdő Göd-ÉRT Egyesület tagjai azt is megemlítették, hogy a gödi akkumulátorgyárnál 2018 óta sorozatosan tűzvédelmi szabálytalanságokat észlelt a katasztrófavédelem.
A civilek szerint a gyárban például nem helyezték üzembe a tűzoltó-berendezéseket, miközben jelentős mennyiségű tűz- és robbanásveszélyes anyaggal dolgoztak, ezzel több mint ezer munkavállaló életét veszélyeztetve.
Az is kiderült: egy építés alatt álló épületrészben akkumulátorokat töltöttek, melyek közül 36 kigyulladt – érvelt az egyesület.
Akár be is zárathatják a szabálytalankodó gyárat
Mindezek fényében Bodnár Zsuzsa, az egyesület elnöke, valamint több lakos is határozottan arra kérte a katasztrófavédelmet, hogy ne adják ki az újabb engedélyt a Samsungnak, sőt: tiltsák meg a működését.
A katasztrófavédelem vasárnap kiadott határozatából az is kiderül, hogy a Samsung időközben teljesítette az általuk előírt tűzvédelmi és egyéb hatósági követelményeket.
A katasztrófavédelem határozatában leírta, hogy sokféle szankcióval sújthatják a gyárat, amennyiben nem tartja be a jogszabályokat.
Ezen túl a hatóság rendszeresen tart ellenőrzéseket, és az eddigi ellenőrzések során, amennyiben szabálytalanságot állapítottak meg, minden esetben intézkedtek, a hiányosságok pótlását pedig utóellenőrzések során vizsgálták.
Legsúlyosabb esetben, ha a Samsung nem teljesíti kötelezettségeit, végül akár vissza is vonhatják a gödi akkumulátorgyár katasztrófavédelmi engedélyeit, amely azt jelenti, hogy a gyárnak részlegesen vagy teljesen be kellene zárnia.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sikerülhet Orbán Viktor mesterterve: drámai folyamatokat indítottak el a háttérben

Van sajátunk: egy lépéssel közelebb kerültünk az energia-függetlenedéshez

Gyanúsan mozgolódnak az oroszok a hatalmas atomerőmű körül - visszavonhatatlannak tűnik amire készülnek

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Titkos műveletre figyelmeztet az OTP, veszélyben az ügyfelek pénze

Üzent az MVM azoknak, akik kiakadtak a rezsiszámlán

Feszült a pedagógusok hangulata, és a diákokon csattan az ostor

Mocskos titkot árult el egy buszvezető, ez tényleg undorító

Horrorisztikus állapotok várhatók az M1-esen, mentik, ami menthető
