Együttműködési megállapodást írt alá az MBH Bank és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség, hogy hatékonyabban támogathassák az exportpiacokon tevékenykedő vagy az oda kilépést tervező vállalatokat – tájékoztatta a két társaság az MTI-t hétfőn.
Ennek érdekében a két vállalat kiaknázza a köztük lévő szinergiákat, ezzel biztosítva, hogy ügyfeleik egymást kiegészítő komplex szolgáltatásokhoz juthassanak exporttevékenységük során.
Kapcsolódó
Az együttműködés keretében támogatott vállalatok így igénybe vehetik a külpiaci megjelenéshez, tanácsadáshoz, partnerkereséshez kapcsolódó szolgáltatásokat. Szabó Levente, az MBH Bank egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta:
az együttműködés segíthet abban, hogy az MBH Bank ügyfélkörébe tartozó, exportorientált vállalatok hatékonyabban érjék el külpiaci céljaikat.
Továbbá szeretnék elérni azt a több száz magyar vállalatot, amelyekre támaszkodva megvalósulhat az a kormányzati cél, hogy duplájára emelkedjen a nemzetközileg is kiemelkedő, nemzeti bajnok cégek száma.
Nestor Andrea, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgató-helyettese jelezte: a HEPA célja az exportáló kkv-k számának és arányának növelése mellett a nagyobb, tőkeerős hazai cégek külpiaci támogatására is, például külföldi gyártókapacitások létrehozásával, és ebben segíthet az MBH Bankkal elindított együttműködés.
A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. professzionális szolgáltatásokkal és ösztönző eszközökkel kívánja segíteni a magyar vállalkozások külföldi piacra lépését, összhangban a Nemzeti Exportstratégiában meghatározott célokkal.
Az MBH Bank 11 107 milliárd forintos mérlegfőösszegével Magyarország második legnagyobb pénzintézete és legtöbb bankfiókkal rendelkező bankja.
Betétállománya több mint 6957 milliárd forintot tesz ki, míg a bruttó hitelállomány meghaladja az 5170 milliárd forintot. A pénzintézet korrigált adózás előtti teljes átfogó eredménye 2023-ban 118,8 százalékos emelkedéssel 345,3 milliárd forintra nőtt, a korrigált teljes átfogó jövedelemmel számított tőkearányos megtérülése 33,1 százalékra, míg tőkemegfelelési mutatója 22,1 százalékra emelkedett tavaly.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)