Júniusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – jelentette kedden a Központi statisztikai Hivatal (KSH).
Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 7,5 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 20,5 százalékkal visszaesett.
A KSH gyorstájékoztatója szerint az építőipari ágazatok közül
- az épületek építésében 8,1 százalékkal nagyobb,
- az egyéb építmények építésében 24,6 százalékkal kisebb volt a termelés,
- míg a speciális szaképítés termelése 0,7 százalékkal bővült.
A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,4 százalékkal kisebb volt a májusinál.
Az építőipar termelői árai 17,2 százalékkal nőttek a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg az előző negyedévinél 1,6 százalékkal voltak magasabbak.
Az építőipar kibocsátása tavaly november óta nem tudta megugrani az előző évit: az elmúlt hét hónapban visszaesést mért a KSH.
A megkötött új szerződések volumene 16,7 százalékkal nőtt. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 40,1 százalékkal emelkedett, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 14,4 százalékkal visszaesett a 2022. júniusi bázishoz képest.
Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállományának volumene 26,1, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 2,0, az egyéb építményekre vonatkozóké pedig 40,9 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.
Az év első hat hónapjában az építőipari termelés 7,0 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt