Magyarország gazdagabbá válása érdekében bizonyos gazdasági szektorokban erősíteni kell a szuverenitást, erről szól az állami építési beruházásokról szóló már elfogadott és a még parlament előtt lévő építészeti törvény is – mondta az építési és közlekedési miniszter a budapesti sajtótájékoztatón.
Lázár János közölte, 2010. és 2022. között Magyarországon az állam mint megrendelő mintegy 28 ezermilliárd forint beruházással járult hozzá a gazdasági növekedéshez, ennek a pénznek körülbelül az 50 százaléka azonban „külföldre vándorolt”.
Amennyiben a folyamatot megfordítva a nagy infrastrukturális beruházások magyar vállalkozók kezében lesznek, a magyar építőiparban magyar vállalkozók dolgoznak és magyar építőanyagot használnak fel, akkor az ország gazdagabb és jóval erősebb is lesz
– fogalmazott a tárcavezető.
Lázár János legfontosabb elve miniszterként az építésgazdaság területén, hogy „Magyarországon semmi keresnivalója nincs külföldi építőipari vállalatnak, és meg kell akadályozni, hogy az építésgazdaságban magas importtal és külföldi építőanyagokkal dolgozzunk”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)