A beérkezett igénylések száma a négyezret közelíti, 3055 pályázatról pedig a kedvező döntések is megszülettek. Az eddig támogatott kérelmekben több mint 14 milliárd forintot kértek a cégek tisztán elektromos személygépkocsik, kisteherautók vagy kisbuszok beszerzéséhez – jelentette be Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Jól haladnak a szerződéskötések is: 2841 projektre mostanáig több mint 13 milliárd forintot kötöttek le. A pénteki adatfrissítés szerint ebből mintegy 2,4 milliárd forintot már ki is fizettek a sikeresen pályázóknak.
A kormány 30 milliárd forinttal támogatja a hazai vállalkozásokat járműflottájuk környezetbarát korszerűsítésében. A bejegyzés szerint egy gépkocsira 2,8-4 millió forint állami hozzájárulás juthat, jelentősen csökkentve a belső égésű motoros autók árelőnyét és a nyertesek működtetési-karbantartási költségeit.
A teljes keretösszeg hatvan százalékára futott már be igénylés, a pályázati lehetőség jövő tavaszig nyitva áll a gazdasági társaságok előtt.
A minisztérium kiemelte, a program kedvező hatása világosan megmutatkozik a zöld rendszámos járművek hazai statisztikáiban. A tisztán elektromos gépkocsikból már 65 ezer közlekedik Magyarországon, negyedüket idén helyezték forgalomba. A magyar mutatók 2024-ben több hónapban is rekordot döntöttek, minden idők legjobb adata a márciusé (2108), de a júniusi és szeptemberi bővülés is kétezer fölötti volt.
Az Energiaügyi Minisztérium a kizárólag elektromos hajtású autók számának megduplázásával számol 2026-ig.
Több tízmilliárdos támogatást jelentett be a kormány, ezzel segítenék az elektromos autókat
Új töltők telepítésére hirdetett pályázatot novembertől a kabinet. Akár 4 milliárd forint is lehet az igényelhető összeg.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben