Mint írták, a törvénykezési szünet tartama alatt a bíróságok - fő szabály szerint - nem tartanak tárgyalásokat.
A polgári eljárásokban - bizonyos kivételektől eltekintve - nem számít bele a határidőkbe a törvénykezési szünet időszaka. A határidők számításának általános szabályai irányadók azonban az ítélkezési szünet alatt is a soron kívüli eljárás, előzetes bizonyítás esetén, egyes végrehajtási perekben és nemperes eljárásokban - idézi az MTI.
Hozzátették: büntetőügyekben a határidők számítását a törvénykezési szünet nem érinti, a büntetőbírák ez idő alatt is eljárnak az előállításos ügyekben és döntenek a kényszerintézkedésekről.
Az egyes bíróságokon a kezelőirodák nyitva tartanak, az ügyfelek benyújthatják a beadványaikat és betekinthetnek az iratokba - közölte az Országos Bírósági Hivatal.
Az Alkotmánybíróság honlapján olvasható tájékoztatás szerint a július 22-től augusztus 30-ig tartó ítélkezési szünet a testület ügyrendjében meghatározott határidőkbe nem számít bele, az ítélkezési szünet ugyanakkor nem érinti alkotmánybírósági törvényben megállapított határidőket, így többek között az alkotmányjogi panasz benyújtására vonatkozót.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra