A vállalat közleménye szerint az új irányítási struktúra, a testületi döntéshozatal megerősítése és az elnök-vezérigazgatói pozíció létrehozása mind azt a vállalati stratégiát támogatja, amelynek célja, hogy a Duna Group nemzetközi jelenléte tovább növekedjen, erősödjön az építőipari szektorban betöltött szerepe, továbbá a magyar tulajdonú regionális középvállalat státuszt is elérje.
A Magyar Építők a közlemény alapján azt írja, a vállalat szervezeti változásainak bejelentését az illetékes cégjogi hatóságoknál is elindították.
A Duna Group három és fél évtizedes múltra visszatekintő, dinamikusan növekvő építőipari vállalatcsoport, jelenleg hét országban van jelen, és folyamatosan vizsgálja a további piacokra való belépés lehetőségét. A lap a közlemény alapján hozzáteszi, a cégcsoport zászlóshajója, a Duna Aszfalt Zrt., sok évtizedes tapasztalatával és innovatív szemléletével a nagy léptékű, elsősorban út- és hídépítési projektek megvalósításának élvonalában áll.
Napi húszezer autótól mentesül Prestice, és ebben a magyaroknak is szerepe van
Csehországi építkezésben nyert szerepet a Duna Aszfalt Zrt., amelynek közreműködésével jöhet létre Prestice város elkerülő útja. Már fel is vonult a cég Plzennél.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián