Indul a Demján Sándor 1+1 Program második üteme: 20 milliárd forint támogatást szánnak a vidéki vállalkozások fejlesztésére – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdai közleményéből.
Az NGM szerint a kormány mindent megtesz a magyar kis- és középvállalkozások támogatása érdekében, ezért vezették be október 6-ától a fix 3 százalékos kkv-hitelt és duplázták meg a Demján Sándor Tőkeprogram keretében az egy vállalkozásba befektethető tőke maximális összegét.
Emlékeztettek, a hazai kkv-k további megerősítése érdekében elindítja a kormány a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program második ütemét, 20 milliárd forint keretösszeggel.
A program új szakaszában egy vállalkozás legalább 25 millió forint, legfeljebb 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhet, 50 százalékos támogatási intenzitással. A program célja, hogy a vidéki vállalkozások eszközberuházásainak támogatásával növelje a magyar kkv-k termelékenységét, versenyképességét és technológiai felkészültségét
– ismertették.
Arra is kitér a közlemény, hogy a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program első üteme kimagasló eredményeket hozott: eddig csaknem 1 400 vállalkozás részesült támogatásban, 108 milliárd forint értékben. A támogatások révén több mint 200 milliárd forintnyi beruházás valósul meg országszerte, a forrás közel kétharmada pedig a leghátrányosabb helyzetű térségekbe került, hozzájárulva a helyi gazdaság megerősödéséhez.
Azt írták, a kihívásokkal teli nemzetközi gazdasági helyzet továbbra sem kedvez a vállalkozások beruházásainak. Az Európai Unió egyre súlyosabb versenyképességi problémákkal küzd, miközben az EU és az Egyesült Államok közötti vámmegállapodás az európai vállalkozások számára hátrányos feltételeket teremtett. Ezért a kormány a hosszú távon fenntartható beruházásvezérelt gazdasági növekedés elérése és a hazai kkv-k még hatékonyabb támogatása érdekében a program folytatásról döntött.
Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkár videójában is felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások és a nagyvállalatok munkatermelékenysége között több mint kétszeres a különbség, ami indokolja, hogy vissza nem térítendő támogatásokkal is elősegítsük a kkv-k technológiai ugrását. A modern gépek hatékonyabb működést tesznek lehetővé, így nő a vállalkozások termelékenysége és versenyképessége, ami megkönnyíti a munkavállalók bérének kigazdálkodását, ezáltal hozzájárul a magyar családok megélhetésének biztosításához is. A kormány célja változatlan: a hazai kkv-k bátran fejlesszenek, váltsanak technológiát, és álljanak át magasabb hozzáadott értékű termelésre – fogalmaznak.
A pályázat keretében a támogatás kizárólag új, modern eszközök beszerzését segíti, így a kkv-k gyorsabban és hatékonyabban fejleszthetik termelésüket
– írták, azt ígérve, az egyszerűsített feltételeknek köszönhetően a pályázás is áttekinthetőbb és könnyebben teljesíthető lesz a vállalkozások számára.
A program új szakaszában egy vállalkozás legalább 25 millió forint, legfeljebb 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhet, 50 százalékos támogatási intenzitással. A forrás várhatóan további mintegy 250 vállalkozás fejlesztéséhez járulhat hozzá, ami legalább 40 milliárd forintnyi új beruházást eredményezhet a magyar gazdaságban. A támogatási összegek 2026 első negyedévében 100 százalékban előlegként kerülnek kifizetésre, hogy a vállalkozások minél hamarabb megkezdhessék beruházásaikat – jelezték.
A pályázás menete a lehető legegyszerűbb módon, a korábban megszokott rendben zajlik majd: az előregisztráció november 6-án indul, ezt követően november második felében megkezdődik a pályázatok előtöltése, míg a támogatási kérelmek benyújtására december 1-jén lesz lehetőség. Csak azok a vállalkozások nyújthatják be kérelmüket, akik az előregisztrációs szakaszban is részt vettek – áll az NGM közleményében.
Itt az óriási lehetőség, de a legtöbben nem is tudnak róla
Soha nem látott esélyt kínál a hazai kkv-szektornak a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Program: miután 48-ról 130 milliárd forintra emelte a keretet a kormány, nemcsak a leggyorsabb, hanem a legfelkészültebb, hosszú távra tervező vállalkozások is lehetőséget kapnak a technológiai és versenyképességi ugrásra. Az Economx piaci körképe számos tanulságos gyakorlati példával szolgál. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ha nem elég a nyugdíj, akkor lejjebb kell adni a minőséget – Videóriport
Tragédia az orosz hadiiparban: életüket vesztették egy gyár vezetői
Látványos fotókon, ahogy Trump fényűző báltermet szuszakol a félig ledózerolt Fehér Házba
Hónapok óta nincs mozgólépcső Budapest egyik legforgalmasabb pontján
Új város lett a dollármilliomosok kedvenc helye, meg fog lepődni
Megmenthető még a magyar burgonya? A kutatók szerint most dől el a sorsa!
Hobbiból bütyköli az autót az udvarán? Börtön is lehet belőle!
Lefoglalt orosz eszközök: a tét nagy, de hova álljanak a belgák?
Eszméletlen a készültség: emberek tízmillióit veszélyezteti az egyre közeledő szupertájfun