A polgármester szerint a cívisvárost ma is hatalmas mezőgazdasági területek veszik körül, de ezek egy részéből ott, ahol pár éve kukoricaföldek hullámoztak, ma már két ipari centrum kapott helyet Debrecen külterületén.
Az új pályának három víziója volt: egyrészt a munkahelyteremtés, a a gazdaság megerősítésével a helyiadó-bevételek növelése és financiális szövetségek építése. Mindennek köszönhetően Papp László szerint ma már húszezer új munkahely van a városban.
A polgármester az Indexnek azt is elmondta, hogy az önkormányzat háttérmunkája révén a világ autóiparának nehézsúlyú szereplői – BMW, CATL, EVE, ThyssenKrupp, Vitesco –, és velük együtt teljes ökoszisztéma épült ki a városban, ideértve beszállítókat, alvállalkozókat, mérnököket, logisztikusokat, iskolákat és duális képzési rendszereket.
„A munkaerő, amely korábban elhagyta a várost, most visszajön. Mert már van miért visszajönni”
– mondta a lapnak Papp László. Hozzátette ugyanakkor, hogy ezzel együtt a kkv-szektor is célzott megkereséseket kap, így 2014-2020 között a legtöbb GINOP-forrást hozta el az országban Debrecen, 60 milliárd forint értékben.
Papp László szerint a számok önmagukért beszélnek: hatszoros gazdasági növekedési potenciál és 12 milliárd euró értékű befektetés vár a városra 2030-ig. Leszögezte, ugyan elkerülhetetlen, hogy ne legyenek külföldi munkavállalók, de a cél az, hogy kiegyenlített és stabil legyen a cívisváros munkaerőpiaca a 2030-as évekre.
Lendületben a kínai gigagyár, de szükség lesz a fülöp-szigeteki dolgozókra is
A CATL kínai akkumulátorgyártó debreceni beruházásában már elkészült a főépület, zajlik a gépesítés. Az éles gyártás az év végén indulhat, ehhez azonban 2000 dolgozóra lenne szükség – jelenleg csupán 650 főállású munkavállalójuk van.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni