A KDNP tervezetet ad be a parlamentnek, hogy kiterjessze a kilakoltatási moratórium határidejét: Harrach Péter, a párt alelnöke kedden arról beszélt, hogy azt javasolják, november 15-től április 30-ig ne költöztessék ki a nem fizető adósokat. Eddig december 1-től március 1-ig tartott ez az időszak.
Ezzel a nehéz helyzetbe került családok lélegzethez jutnának, és nem fenyegetné őket a kilakoltatás a hideg időszakban - indokolta meg a rendelettervezetet a KDNP-s politikus. Ritka jelenségnek nevezte, hogy ez egy olyan előterjesztés, mellyel valamennyi frakció egyetért.
A javaslat nemcsak a devizahitelesekre terjedne ki, mivel a három hónapnál régebb óta tartozó 135 ezer hiteles kisebb része tartozik közéjük. A többségüknek valamilyen közüzemi tartozása van.
A mostani ugyan nem tart az adósságrendezési intézkedések közé, ez csak a kilakoltatásokra vonatkozik. Harrach mégis kitért a végtörlesztésre, ami 170 ezer szerződést érintett, a nemzeti eszközkezelő létrehozására, amely 35 ezer család lakhatását oldotta meg, és az árfolyamgátra, amivel 172 ezer család tudott élni szerinte. A legjelentősebb lépésként a bankok elszámolását mondta, amelyeknek 1000 milliárd forintot kellett visszafizetniük.
Megemlítette a KDNP kezdeményezését a magáncsődről is, mely a statisztikák szerint nem hozott átütő sikert. Az adatok szerint 1014 ingatlan került a közelmúltban bírósági árverezésre, fele száz százalékos áron, fele efölötti, átlagosan 135 százalékos értéken.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről