A kabinet ígérete ellenére nem tudott érdemben segíteni a bajba jutott devizahiteleseknek, sőt több a kilakoltatás, "mint a balliberálisnak nevezett gazdasági vészkorszakban" - mondta Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője az MTI beszámolója szerint.
Ennek hátterében az áll, hogy a kormány paktumot kötött a Magyar Bankszövetséggel és vállalta, hogy nem terheli tovább a pénzintézeteket az ügyfelek javára - véli a politikus, aki szerint a Fidesz ezzel elárulta a saját szavazóit is.
A Jobbik szemétdombra vágná ezt a rendezési csomagot, saját megoldási javaslatuk megvitatására pedig újabb devizahiteles kerekasztal-találkozót szerveznek, amelyre a károsultakat képviselő szerveztek vezetői mellett a kormány és a bankszövetség tagjait is várják - mondta Z. Kárpát Dániel.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat