A pénzügyőrök egy olyan, Szlovákiába tartó görög kamiont tereltek ki ellenőrzésre Gyulánál az autópályáról, ami az okmányok szerint cipőket szállított. Az autó rakterének átvizsgálásakor észrevették, hogy a felirat és márkajelzés nélküli lábbelikből épített „barikád” közepébe Nike védjegyes cipőket rejtettek el. A cipőkön található védjegyet megpróbálták manipulálni egy minta kiegészítéssel.
A járőröket azonban nem sikerült megtéveszteni a trükkökkel. A plusz kiegészítő dacára az áruk megbuktak az ellenőrzésen. A trükkös termékeket a védjegy tulajdonosának jogosulti képviselője is szemügyre vette, aki megállapította, hogy a cipők mindegyike gyenge minőségű hamisítvány, amelyeket engedély nélkül hoztak forgalomba.
A pénzügyőrök összesen 4.488 pár cipőt foglaltak le, amelyekkel közel 65 millió forint kárt okoztak a jogtulajdonosnak. Iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt indítottak eljárást.
A NAV kiemelt feladata, hogy kiszűrje a hamis termékeket a piacról, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségügyi vagy minőségi kockázatot is jelenthetnek.
A hamis ruházati termékek vagy lábbelik esetében előfordul, hogy olyan vegyi anyagok kerülnek az emberi szervezettel kapcsolatba, amely akár az egészségre is ártalmas lehet.
Zugfőzdére csaptak le a NAV-osok
Több mint 25 ezer liter ismeretlen eredetű alkoholt foglaltak le egy családnál.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön