A kínai BYD Szegeden nyitja meg első európai személyautó-gyárát, ahol teljes mértékben elektromos meghajtású járműveket és plug-in hibrideket fog gyártani az uniós vásárlók számára. Az ázsiai cég várhatóan 2025 második felében indíthatja el az EU-n belüli termelését.
„A gyártás felfuttatásást 2025 végén kezdjük meg. Az első két modell, amelyet gyártani fogunk, a Dolphin és az Atto 3 lesz” – szemlézte Stella Li-nek, a BYD európai vezetőjének a szavait az Index.
Novemberben újabb csúcsot döntött a BYD: közel 507 ezer úgynevezett új energiával hajtott (NEV, New Energy Vehicle), vagyis akkumulátoros vagy konnektorból tölthető elektromos autó értékesített. Így az év első 11 hónapjában összesen 3,741 millió járművet adott el a kínai gyártó.
2024 július-szeptember közötti időszaka volt az első olyan negyedév, amikor BYD eladásai meghaladták a a Ford, a Nissan és a Honda értékesítéseit.
A BYD szegedi üzemében gyártott járművek mentesülni fognak a Kínában gyártott elektromos autókra kivetett, idén október 31-én hatályba lépett uniós vámok alól. Sajtóértesülések szerint emiatt jó eséllyel Magyarországra költöztetheti az európai központját a kínai gyártó.
Hatnak a büntetővámok, a BYD már jócskán megemelte az árait
Jelentősen drágította legnépszerűbb modelljét a kínai autógyártó Magyarországon. Egyelőre megy a találgatás arról, miért döntött így a BYD: az euró-forint árfolyam tett-e be, vagy az Európai Unió által kivetett kínai büntetővám.A részletekről ITT írtunk bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt