Hadházy ugyanis aki idén tavasszal a saját Facebook-oldalán osztotta meg: „Ha az ügyészség használná a google keresőt, Bánki Erik fideszes képviselő már a vádlottak padján ülhetne különösen nagy értékű gazdasági csalás és hivatali visszaélés vádjával.”
Ügyvédje szerint Hadházy Ákos a közéleti vitában a véleményét fogalmazta meg. (Talán azért sem büntetőpert indított elsőre rágalmazásért Bánki, mert a Tisztelt ház csak ritkán függeszti fel ezért a képviselők mentelmi jogát.) A Fővárosi Törvényszéken mai tárgyalásán a felperes és az alperes jogi képviselője fenntartotta álláspontját.
Ez a per tulajdonképpen egy másik perből kerekedett, amelyről lapunk is rendszeresen beszámolt. A Kaposvári Törvényszéken második éve folyik az a büntetőper, ahol arra keresik a választ, hogyan tűnt el 700 millió forint közpénzt.
A kelleténél ugyanis ennyivel többért vásárolták meg Hollandiában a használt Volvo buszflottát. Paiger István, az I. rendű vádlott, aki időközben váratlanul elhunyt, nem bűnösnek, hanem áldozatnak vallotta magát, azt állítva, hogy a Pécs városára nézve erősen hátrányos szerződés aláírásakor Bánki Erik fogta a tollát, azaz ő döntött helyette. A bíróság ezért beidézte Bánkit, aki tanúvallomásában nem tagadta, hogy Hollandiában járt a kérdéses időben. A bíróság előtt azzal magyarázta a hollandiai kiruccanást, hogy nem üzletelni ment, hanem koncertre, majd egy jó vacsorára.
Hadházy Ákos, aki jelen volt a kaposvári tárgyaláson, nem adott hitelt képviselőtársa szavainak. Szerinte túl sok a véletlen, hogy Bánki éppen akkor és pont ott volt, ahol a kérdéses üzlet megköttetett. Emiatt feljelentette a politikust, de a hatóság nem rendelt el nyomozást. Mindenesetre Hadházy a saját Facebook-oldalán megosztotta ellenvéleményét.
Bánki Erik beárazta a jó hírnevét: 200 ezer forintra taksálja sérelmét. Az ügyben a Fővárosi Törvényszék október 28-án hirdet ítéletet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Ez már nem csak egészség: rekordot döntött egy váratlan pénzügyi megoldás