„Budapest zöld jövője nemcsak cél, hanem közös vállalás” – hangzott el az első, Budapest Főváros által szervezett, Föld Napja alkalmából tartott szakmai fórumon a Városházán. A rendezvényen várostervezők, közlekedési és klímaszakemberek, kertészek és más szakértők vitatták meg a főváros zöldstratégiáját, a jelenlegi kihívásokat és a jövő lehetőségeit.
A főváros csatlakozott az Európai Bizottság „100 Klímasemleges és Okos Város” küldetéséhez, amely a klímasemlegességi célkitűzések zászlóshajója lehet Európában. A program célja, hogy a résztvevő városok 2030-ra elkészítsék saját klímasemlegességi útitervüket, és innovációs központként példát mutassanak másoknak is a 2050-es klímasemlegességi átmenethez.
2030-as célkitűzések Budapest számára:
- A lakások egyharmadának energetikai felújítása;
- A napelemek összkapacitásának 1500 MW-ra növelése;
- A távhőellátás legalább 50 százalékban megújuló, 50 százalékban hulladékhő, 75 százalékban kapcsolt energiatermelésből származó hő felhasználásával történjen;
- A személyautóval közlekedők arányának legalább 30 százalékkal történő csökkentése;
- Fejenként 1 négyzetméterrel több zöldterület 350 hektárral több helyi védett természeti terület;
A klímaterv nem csupán dokumentum, hanem közös folyamat – együtt dolgozunk civilekkel, kerületekkel, vállalatokkal
– hangsúlyozta Barsi Orsolya, a főváros Klíma- és Környezetügyi Főosztályának vezetője.
Kapcsolódó
Hozzátette: Budapest lakásállományának 80 százaléka társasház, ami lassítja az energetikai korszerűsítéseket. A klímasemlegesség elérése 2030-ig mintegy 11 milliárd euróba kerülne, ám hasonló nagyságrendű megtakarítás is keletkezne – vagyis a beruházás hosszú távon megtérülne.
A Budapest Klímaügynökség fő célja épp az alacsony beruházási hajlandóság leküzdése, különösen a panellakások esetében. A nyári hőhullámok egyre gyakoribbak: a 30 Celsius-fok feletti napok száma a 2050-es évekre átlagosan 12 nappal, a század végére pedig 37 nappal nőhet. Ez súlyos egészségügyi és életminőségi kockázatokat jelent.
A közlekedés a klímacélok egyik kulcsa
A közlekedés a fővárosi szén-dioxid kibocsátás 30 százalékáért felelős – mutatott rá Bodor Ádám, a BKK mobilitásfejlesztési igazgatója. Miközben Budapest lakossága stagnál, az agglomerációé folyamatosan nő.
A fővárosban tizenegy kerületben nő, más belső kerületekben pedig folyamatosan csökken a lakosság száma, a közlekedésfejlesztés éppen ezért nem egy statikus várost, hanem egy folyamatosan változó lakosságot szolgál ki.
Ma több mint 700 ezer autó járja a város útjait, az autók átlagos életkora már meghaladta a 16 évet.
A cél, hogy 2030-ra minden ötödik utazás közül négy fenntartható módon – közösségi közlekedéssel, kerékpárral vagy gyalogosan – történjen. Jelenleg Budapest világelső az egy főre jutó éves közösségi utazások számában. A rövid távú cél, hogy napi 8–9 ezerrel többen válasszák a tömegközlekedést, és kétezerrel csökkenjen a közúti forgalomban részt vevő gépkocsik száma. Ehhez elengedhetetlen a villamoshálózat fejlesztése és a trolibuszpark bővítése is.
Veszélyben a város faállománya
A fák jelentős része 70–80 éves, és egészségi állapotuk egyre romlik, hívta fel előadásában a figyelmet Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze. Súlyos gondokkal küzd a közterületi faállomány. A városi zöldfelületi borítottsága 65 százalék, ebben nem állunk rosszul, a közparki ellátottságot pedig személyenként hat négyzetméterről hét négyzetméterre szeretnék emelni.
A klímaváltozás a zöldfelületeket is sújtja. Bár az éves csapadékmennyiség 2050-ig csupán 7 százalékkal csökkenhet, annak eloszlása szélsőségesebb lesz: hosszabb aszályos időszakok, egyre gyakoribb özönvízszerű esők jöhetnek. Idén februárban például aszály volt – az ilyenkor szokásos belvizek helyett –, míg tavaly szeptemberben a Duna is megáradt.
A város „okos” térképekkel méri fel, hol van szükség beavatkozásra. Kiemelt fejlesztési terület a Népliget, az Új köztemető, valamint Rákosrendező, ahol egy hatalmas közparkot szeretnének létrehozni.
Fák, gépek, ökológia
A városi fák hűtőhatása nyáron elérheti a 6 Celsius-fokot is, erről Dezsényi Péter, a FŐKERT Kertészeti Divíziójának főigazgatója beszélt. A 110 ezer, FŐKERT által gondozott fa évente több mint 30 ezer tonna szén-dioxidot köt meg és jelentős mennyiségű szálló port is kiszűr. E faállomány ökológiai szolgáltatásainak értéke évente több mint 7,5 milliárd forint, teljes becsült értéke pedig 100 milliárd felett van. Mindezek ellenére a FŐKERT költségvetésének mindössze 25 százalékát fordítja a fákra. A szakember szerint a „tűzoltás helyett” proaktív faállomány-gazdálkodásra és modernizációra lenne szükség.
Klímaügynökség és Zöld Panelprogram
A lakossági épületek energetikai korszerűsítése az egyik legsürgetőbb feladat – hangsúlyozta Ámon Ada, a 2025-ben létrehozott Budapesti Klímaügynökség ügyvezetője. Európában már több mint 350 ilyen ügynökség működik, négyezer alkalmazottal.
Jelenleg az épületfelújítások aránya évi 1 százalék alatt van, a dekarbonizációs célok eléréséhez azonban legalább évi 4 százalékos rátára lenne szükség. Kiemelkedő lehetőséget jelentenek a panellakások, ezért indították el a Budapesti Zöld Panelprogramot (BZP), amely minimum 30 százalékos energiamegtakarítást célzó projekteket támogat.
A főváros 5 milliárd forintos, vissza nem térítendő alapot hozott létre, amely a beruházások 30 százalékát fedezheti.
A program akár 16 milliárd forintnyi fejlesztést is megmozgathat. Már 11 kerülettel folynak tárgyalások, amelyek 600 millió forintot ajánlottak fel a program keretében. A jövőbeni célok között szerepel az is, hogy a leginkább rászoruló háztartásokban megszüntessék a szilárd tüzelésű berendezéseket, és legalább 200 lakóegységet lássanak el hatékonyabb, korszerű fűtési rendszerrel.
Április 22. a Föld napja
A Föld napja alkalmából különféle eseményeket rendeznek világszerte, melyekkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. Az eseményeket az Earth Day Network koordinálja. A napot 175 országban tartják, Magyarországon 1990 óta rendezik meg. 2009-ben Evo Morales bolíviai elnök kezdeményezésére az ENSZ április 22-ét a „Földanya Nemzetközi Napjává” nyilvánította. A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Aki nyugdíjat akar, meneküljön, nem lesz ez így jó

Rábólintottak az egészségügyi dolgozók monitorozására

Bukott az érinthetetlen ingatlankirály, 60 milliárd forintot vasalna be rajta az adóhatóság

Orbán Viktorig jutott az NB I-es focisták 6 milliós fizetésének híre, elképesztő a kormányzati reakció

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak
Nem semmi, megtriplázta a pénzét, aki év elején ide fektetett be

Ez a cukor megkeserítheti az életét, vigye vissza a csudába

Senki ne reménykedjen abban, hogy a lakásárak valaha csökkenni fognak

Már megint tüntetés bénítja meg Budapest forgalmát, plusz itt vannak a türkök is
