Ez az értesülés összhangban van azzal, amit Fellegi Tamás magyar IMF-főtárgyaló ma délutáni sajtótájékoztatóján mondott, miszerint nem hátrált meg a kormány a jegybanki kötelezettségszegési eljárás kereteibe tartozó vitás pontokban (fizetési plafon, eskütétel). Továbbra sem világos azonban még minden a jegybanktörvénnyel kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás témájában.
A Bruxinfo.hu további két érdekes értesülésének egyike szerint a magyar parlament gyorsított eljárás keretében módosítja majd a magyar jegybanktörvényt. A másik értesülés szerint a hitelkeretről szóló tárgyalások megkezdésének nem előfeltétele az igazságszolgáltatás reformjához kapcsolódó, közelmúltban elfogadott törvényeknek a Velencei Bizottság öt fő ajánlásával összhangban történő módosítása, ám bizottsági források világossá tették, hogy a hiteltárgyalások lezárása enélkül nem elképzelhető, legalábbis a jelenlegi értelmezés szerint.
Legolvasottabb
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Nagy bejelentést tett a Mercedes, ami a kecskeméti gyárat is érinti
Újra keresi a nagy őt Stohl András luxusvillája, ezúttal milliárdokért
Gigabírságot kapott az egyik népszerű pornószolgáltató
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd