Egy kutatás szerint Magyarországon borravalót leginkább a szépségipari szolgáltatások területén és a vendéglátásban szokás adni.
A BORRAVALÓZÁS SOK ORSZÁGBAN BEVETT TÁRSADALMI NORMA, EGYBEN FONTOS JÖVEDELEMFORRÁS,
amit a kuncsaftok néha olyankor is adnak, amikor nem igazán elégedettek, illetve amikor soha többé nem szándékoznak visszatérni az adott helyre.
Furcsa elvárás, digitális kényszer
A borravaló adását a társadalmi normák sok esetben valósággal megkövetelik, illetve a kiszolgálást igénybe vevők gyakran nem szeretnének kellemetlen helyzetbe kerülni azzal, hogy nem, vagy csak kevés borravalót hagynak. Ráadásul a dolgot az is bonyolítja, hogy az emberek a bankkártyák rohamos terjedésével egyre ritkábban hordanak maguknál készpénzt, amire úgy látszik, frappáns választ adtak a leleményes vállalkozások.
Terjed a terminálos borravaló-fizetés
Egyre több vendéglátó és kereskedelmi egységben lehet bankkártyával, érintéses fizetéssel vagy mobilalkalmazásokon keresztül borravalót adni. Az ilyen digitális borravalózás lehetővé teszi, hogy készpénz hiányában a vendég továbbra is kifejezhesse elégedettségét.
Pszichológiai ösztönzés
Sok kávézóban, szórakozóhelyen, étteremben üzemelő POS-terminálon azzal szembesülhet a vendég, hogy fizetéskor felugrik számára a kijelzőn egy lehetőség, miszerint adhat 10, 15, netán 20 százaléknyi vagy tetszőleges, egyedi összegű borravalót.
EZ A MÓDSZER PSZICHOLÓGIAILAG ÖSZTÖNZI A KUNCSAFTOT ARRA, HOGY NE FELEDKEZZEN MEG A NAGYVONALÚSÁGRÓL, KÜLÖNÖSEN, HA MÁS IS LÁTJA A KÉPERNYŐT.
A webshopokat is megihlette a trend
De vajon miért van szükség borravalóra online vásárláskor, amikor a vevő gyakorlatilag semmiféle plusz szolgáltatást nem kap a kereskedőtől, egyszerűen csak kiválaszt egy terméket, és egy futárszolgálattal megfelelő díjazásért a címére szállíttatja?
Nem igazán tudjuk a választ, de egy olvasónk felhívta a figyelmünket arra, hogy ilyen is létezik. Tessék, nézzék csak:

Vagyis ha ebből a webshopból online vásárol valaki egy láncfűrészt 29.990 forintért, akkor – ha úri kedve úgy tartja – a fizetés pillanatában akár ezer forint borravalót is adhat egy olyan termékre, amit még meg sem kapott, ki sem próbált.
A borravaló és a szervizdíj
Fontos megkülönböztetni a borravalót a szervizdíjtól, utóbbi ugyanis egy előre meghatározott és kötelezően felszámított összeg, amit 12 százalékban maximált a kormány, elkülönítve a borravalótól.
A SZERVIZDÍJAS HELYEKEN A VENDÉGNEK NEM KELL KÜLÖN BORRAVALÓT ADNIA, MERT AZ MÁR A SZÁMLÁBAN SZEREPEL, ÉS ADÓZOTT JÖVEDELEMKÉNT OSZTJÁK SZÉT A DOLGOZÓK KÖZÖTT.
Adóköteles jövedelem
A borravaló a szervizdíjjal ellentétben azonban a szolgáltatást végző dolgozónak jár, és a jogszabályok szerint jövedelemként kell kezelni, vagyis adózni kell utána. A borravalót a dolgozónak be kell jelenteni a munkáltató felé, aki a jogszabályok szerint adóelőleget von le belőle. Ha egy vállalkozás szervezetten gyűjti és osztja szét a borravalót, akkor azt a közterhekkel együtt kell adminisztrálni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban